Ez volt Norris 2023-as szezonjának legjobb pillanata

Lando Norris a Forma-1-es pályafutása egyik legjobb élményeként írta le az idei Brit Nagydíjat, amelyen Lewis Hamiltont maga mögött tartva végül a második helyen végzett.

Lando Norris, McLaren MCL60

A McLaren pilótája, Lando Norris gyerekkorában Lewis Hamiltont figyelve döntötte el, hogy egy napon ő is a Forma-1 mezőnyének tagja szeretne lenni. Azóta ezt az álmát beváltotta a fiatal tehetség, 2023-ban pedig egy másik nagy vágya is teljesült.

Norrisnak ugyanis minden vágya volt, hogy hazai közönség előtt a dobogón ünnepelhessen, és bár a futamgyőzelem nem jött össze a számára 2023-ban, végül remek versenyzést bemutatva odaért a dobogó második fokára.

„Emlékszem, nem sok évvel ezelőtt láttam, ahogy Lewis győzött itt, és arra gondoltam, milyen őrület lenne, ha nekem is lehetőségem lenne itt állni a dobogón” – elevenítette fel az emlékeit Norris a PlanetF1.com közlése alapján.

Norris kis híján a rajtelsőséget is képes volt megszerezni, másnap azonban arra számított, hogy nehéz dolga lesz akár még csak a dobogóra is odaérni. Végül a fiatal brit a hétszeres bajnokot maga mögött tartva Verstappen mögött végzett.

„Valójában erről álmodtam az előző este, amikor majdnem megszereztem a pole pozíciót, majd a 2. helyről indultam. Nem számítottunk arra, hogy itt [a dobogón] fogok állni a verseny után, de mindig volt rá esély, és végül itt álltam a pódiumon az összes brit szurkoló előtt.”

„Mindannyian a nevemet skandálták, a nevemet kiabálták, ami még különlegesebbé tette a dolgot. Olyan egyedülálló érzés, nehéz leírni az embereknek, milyen érzés itt állni, miközben mindenki eljön, hogy szurkoljon neked.”

Eközben az FIA elnökét is kellemetlen érzéssel tölti el, hogy ennyire egyhangúra sikeredett a 2023-as szezon, már ami a futamgyőzelmekért folytatott küzdelmet illeti.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Nekem Schumacher marad a sztár, másnak már Messi vagy Haaland
Következő cikk Kevesebb mint egy év után távozik az FIA sportigazgatója

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország