Ez volt Hamilton „heuréka” pillanata a Pirelli gumikkal kapcsolatban

Lewis Hamilton ma már talán a legjobban kezeli a Pirelli gumijait a mezőnyben, azonban ez nem volt mindig így, és időbe telt, mire átalakította a vezetési stílusát az újfajta gumikhoz, állítja a McLaren egyik mérnöke.

Lewis Hamilton, McLaren MP4-26  locks up under braking

Lewis Hamilton, McLaren MP4-26 locks up under braking

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lewis Hamilton mióta a Forma-1-ben van, csak kétszer kapott ki a csapattársától: a híres-hírhedt 2016-os szezonban Nico Rosbergtől, ami alatt jelentősen megromlott a kapcsolatuk is, illetve 2011-ben, a gyorsan kopó Pirelli gumik első évében, amikor Jenson Button jelentősen jobb teljesítményt nyújtott nála:

Bár mindketten 3-3 futamgyőzelmet szereztek, Buttonnak további 9 dobogós helyezése volt, míg Hamiltonnak csak 3. Button abban az évben második lett az egyéni bajnokságban is, és csak az akkor legyőzhetetlen Newey-Red Bull-Vettel kombó végzett előtte.

A McLaren teljesítményért felelős mérnöke, Mark Temple szerint több oka is volt annak, hogy Hamilton teljesítménye ennyire visszaesett:

„2011-ben megérkeztek a Pirellik, és ez radikálisan megváltoztatta azt a vezetési stílust, amit a versenyzés megkövetelt” – mondta Temple az F1 Nation podcastben. „Az az elmélet, hogy lassan kell vezetned ahhoz, hogy gyorsabban végig érj, ismeretlen volt Lewis számára.”

„Az egy kemény év volt Lewis számára ezt leszámítva is, sok dolog történt az életében a pályán kívül, de ez volt az a dolog, ami a legnagyobb kihívást jelentette számára. Különösen azért, mert a csapattársa, Jenson a mestere volt ennek a technikának. Ez kicsit kizökkentette.”

Még több F1 hír:

2011-ben Lewis Hamilton kapcsolata az énekesnő Nicole Scherzingerrel az egyik kedvelt bulvártéma volt, Hamilton pedig a Belga Nagydíj után még titkos telemetriai adatokat is kiposztolt a Twitterre, mondván más beállításokat kap Button, de azok igazából a tesztpilóta Oliver Turvey adatai voltak.

Temple elmondása szerint Pirellik jelentette problémára csak a 2012-es Spanyol Nagydíjon talált megoldást Hamilton, ahol megszerezte a pole-pozíciót, de a rajtrács végére száműzték, mert nem maradt elég üzemanyag a tankjában az időmérő után. Ennek ellenére a 24. helyről rajtolva a 8. lett a versenyen, és egyedül neki sikerült működésre bírnia a 2 kiállásos stratégiát, a versenyen, ami leginkább Pastor Maldonado győzelme miatt marad örökké emlékezetes.

Még több F1 hír:

„Barcelonában jött ez a „heuréka” pillanata. 2011-ben még nem fogadta el, hogy lassabban kell menjen, mert a gumik így maradnak gyorsabbak, de 2012-ben Barcelonában a mezőny végére került, mert hibáztunk az üzemanyag mennyiségét illetően.”

„Az egyetlen módja annak, hogy előzzél Barcelonában – mert nem lehet – az az, ha mindenkinél jobb munkát végzel a gumik kezelésével, és ez ott akkor összejött. Teljesen erre koncentrált, megfordította ezt a helyzetet, és attól a versenytől kezdve a szezon, de a karrierje hátralévő részére is megértette, hogy mennyire fontos ez a terület.”

„Bizonyos módon ez tipikus Lewis volt: akkor jön elő a legjobbja, amikor bajban van. Ha rosszul sikerül a pénteki napja, a csapattársának a szombat miatt kell aggódnia, ha rosszul sikerült az időmérője, akkor a vasárnapi futam miatt.”

„Kicsit stresszel, frusztrál, és panaszkodik is a rádióban – mindenki hallotta már Lewist a rádióban – de ezt ott kiengedi magából, és keményen dolgozik ezen, és amikor eljut erre a következő szintre, akkor dominálja a mezőnyt.”

Marko: a Ferrari nagyot lépett előre a motorjával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel: ez nem ugyanaz a helyzet, mint 2009-ben a Red Bullnál
Következő cikk Az „utcai harcos” Perez szívesen látná Long Beachet az F1-es naptárban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország