Ez volt az F1-rajongók kedvenc előzése 2023-ból!

A Forma-1 hivatalos honlapján tartott szavazáson a szurkolók úgy döntöttek, Charles Leclerc utolsó körös előzése Sergio Perez ellen a Las Vegas-i Nagydíj utolsó köréből az év legszebb előzése.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A Forma-1, ahogy minden évben, úgy idén is hónapról hónapra összegyűjtötte a bajnokság legszebb előzéseit, hogy azok közül a szezon végén a szurkolók megszavazhassák, mely pillanat tetszett nekik a legjobban.

Az idei évben nyolc jelenetsor közül lehetett választani, ebből három Fernando Alonso, kettő Charles Leclerc, egy-egy pedig Lando Norris, Sergio Perez és Kevin Magnussen nevéhez fűződik - lehetett egy ponton még előzni azzal a Haasszal.

Leclerc részéről a Japán Nagydíjon bemutatott, külső íven való körbeautózás szemre talán tetszetősebb volt, de végül a díjat a Las Vegas-i Nagydíjon Sergio Perez ellen bemutatott manővere vitte el.

A verseny utolsó körében végrehajtott előzést ezen a linken tudjátok megnézni, míg itt olvashattok arról, hogy mi az a tényező, ami Alonsót elkergetheti a Forma-1-ből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Ha visszavonulok, az emiatt lesz
Következő cikk Sainz: A McLaren megmutatta, mennyit javulhatunk a télen

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország