„Ez volt a legkeményebb két verseny, mióta én vagyok a csapatfőnök”

Toto Wolff és csapata vakarhatja a fejét a bakui teljesítményük után, hiszen hiába tűnt úgy, hogy Hamilton jó eredményt érhet el, összességében mégsem voltak eléggé versenyképesek az utóbbi két helyszínen.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes pont nélkül távozik Azerbajdzsánból, és ugyan az egyéni pontversenyben nem kerültek rosszabb helyzetbe, hiszen Verstappen sem szerzett pontot, a konstruktőrök között viszont most picit elhúzott a Red Bull, köszönhetően Sergio Perez sikerének.

Wolff nem is rejtette véka alá a csalódottságát, mert úgy érzi, hogy nincs meg a teljesítményük, ráadásul több fronton sincsenek a maximumon, és hibákat is vétettek a vasárnapi versenyen.

„Ez egyszerűen fájdalmas érzés. Majdnem meglett a győzelem, már félig rajta volt a kezünk a trófeán, mivel Max nem szerzett pontot. Most viszont a frusztráció lett az úr. Inkább fogadtam volna el a harmadik helyet, mint ezt.”

Még több F1 hír:

„Azt tudom csak mondani ezek után, hogy a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha harcolni akarunk a bajnokságért. Az autónk egész hétvégén nem volt ott. Hibátlanul kell működjünk, és mi ezt nem tudtuk megtenni az utóbbi két hétvégén.”

Wolffot nem csak az zavarja, hogy a végén úszott el a jó eredmény lehetősége, hanem az is, hogy a Mercedes egyszerűen nem volt eléggé versenyképes mostanában. „Nem adtunk a pilótáknak jó csomagot, messze voltunk tőle. Nem kizárólag az incidens frusztrál, hanem az, hogy nem feleltünk meg az elvárásainknak. Mindannyian. Lewis, a mérnökök, én, mindenki.”

A Mercedes hosszú évek óta a csúcson van, és nem sokszor kellett még ilyen keményen harcolniuk a bajnoki címért, ezért minden kis probléma felértékelődik most. Wolff is kifejtette, hogy kemény most az életük. „Ezek a legkeményebb hetek, mióta csapatfőnök vagyok.”

 

„Monacóban nem volt meg a sebességünk, de Valtteri így is jó eredményt ért volna el, de aztán 36 óráig cseréltünk kereket, ez pedig nem valami jó ahhoz képest, amihez tartjuk magunkat a csapat és az autó terén. Őszintén szólva rendben lett volna, ha csak besétálunk harmadiknak.”

„Az viszont nem elfogadható, hogy nem tudjuk az autót teljesítőképessé tenni a rajtot, illetve a kerékcseréket követően. Másodperceket bukunk el azzal, hogy nincsen a megfelelő tartományban. Egyszerűen túl sok időbe telik” – utalt a gumimelegítési problémáikra, amelyek már Monacóban is gondot okoztak nekik.

A Mercedesnek most össze kell szednie magát, mert ha azt gondoltuk, hogy két hete kemény volt nekik, akkor most még nagyobb gondban vannak. Wolff azonban valamennyire próbálkozik pozitív maradni, mert tudja, hogy össze fogják kapni magukat. Most lesz tíz napjuk a Francia Nagydíj előtt, hogy ezt megtegyék, mert a bajnokság még nem lefutott.

Verstappen dühös a gumibeszállítóra, elbeszélgetés fog következni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: „Azt hiszem, valami jobbra számítottunk...”
Következő cikk Sainz: Dühös vagyok magamra...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország