Elemzés

Ez volt a közös pont a Mercedes és a Haas 2021-es autójában

A 2021-es Forma-1-es szezon konstruktőri bajnoki címét megszerző Mercedes W12 és az idei mezőny leglassabb autója, a Haas VF-21 egy dologban megegyezik: egyik csapat sem költötte el a fejlesztési zsetonjait – pedig a Mercedes alaposan át akarta alakítani a saját autóját.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkentsék a csapatokra nehezedő költségeket, a 2021-es szezon előtt befagyasztották a karosszériák fejlesztését, és egy zsetonrendszert vezettek be, aminek értelmében mindenki csak két zsetonnyi fejlesztést végezhetett el a saját karosszériáján.

A Red Bull és a Ferrari ennek keretein belül az aerodinamikai szempontokat figyelembe véve átalakította a hátsó felfüggesztésének bekötési pontjait, az AlphaTauri megplasztikáztatta az orrát, míg a McLarennek elő volt írva, hogy a Mercedes-motor beszereléséhez szükséges helyeken alakíthatják át a saját karosszériájukat.

A Mercedes azonban titkolózott a W12 év eleji bemutatásán, az akkori technikai igazgató, James Allison úgy fogalmazott a szezon előtt, hogy majd mindenkinek nyilvánvalóvá válik, mire költötték a zsetonjainkat.

A 2021-es szezon fináléja előtt azonban Mike Elliot, a csapat év közben kinevezett új technikai igazgatója az F1TV Tech Talkjában elismerte, hogy végül az évet kibekkelő Haashoz hasonlóan nem költötték el a zsetonjaikat, azonban a Haastól eltérően azonban nagyon is tervezték, hogy megváltoztatják az autójukat:

„Voltak ötleteink az autó első tengelyével kapcsolatban, de a valóság az, hogy ezek a tervek végül nem valósultak meg” – mondta Elliot.

A Motorsport.com értesülései szerint a 2021-re vonatkozó homologizációs határidők, az FIA még ezt követő szabálymódosításai, és a padlólemezre vonatkozó új szabályok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Mercedes végül nem tudta elkölteni a fejlesztési zsetonjait.

Még több F1 hír:

Ne feledjük, tavaly nagyon későn, július 5-én kezdődött a szezon Ausztriában, de már július 22-én meg kellett neveznie a csapatoknak, mire költenék el a 2021-es zsetonjaikat. A Mercedes pedig az orrkúpot, és az első gyűrődési zónát nevezte meg ekkor.

Az augusztusi Brit Nagydíjon látott defektek után azonban – mivel a Pirelli a csapatok döntése után továbbra is a 2019-es gumit szállította nekik – az FIA úgy döntött, hogy tovább korlátozzák az autók leszorítóerejét, hogy megvédjék a gumikat. Ekkor került a figyelmük középpontjába a padlólemez méretének lecsökkentése, aminek kialakítása nagyban hozzájárul a diffúzor hatékonyságához – a Mercedes alacsony padlólemez-dőlésszögű koncepciójának pedig különösen fontos eleme ez a terület.

Ekkor a Mercedes számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a legjobban úgy tudnának reagálni a változtatásokra, hogyha kicsit átalakítanák a sebességváltójukat, hogy megemelhessék az autójuk hátsó tengelyét, erre azonban szintén nem volt lehetőségük, mert egyfelől, már a 2020-as szezon kezdete előtt befagyasztották a sebességváltók fejlesztését, másfelől pedig a zsetonjaikat nem a sebességváltóház átalakítására költötték volna. A Mercedes ehelyett ott maradt az orrkúppal a kezében, amit azelőtt választottak volna, hogy a 2021-es szabályokat véglegesen is tisztázta volna az FIA – ebből a szempontból különösen bizarr így visszagondolni az eseményekre, hiszen másik csapat is járhatott volna úgy, hogy a 2021-es autók teljesítményének szempontjából irreleváns területre költi a zsetonjait.

Még több F1 hír:

A Mercedes ettől függetlenül nekilátott egy új orrkúp kifejlesztésének – különösen érdekes lett volna látni, hogy mit sütnek ki Brackley-ben, hiszen a Mercedes által már 2017-ben kifejlesztett keskeny orrot, az alatta lévő palásttal az idei évre szinte az összes csapat átvette.

Amikor azonban a bahreini előszezoni teszten kiderült, hogy még a vártnál is jobban visszaesett a Red Bullhoz képest az erősorrendben a Mercedes, Elliot elmondása szerint nem azért, mert problémás volt a W12, hanem mert összességében rengeteg leszorítóerőt veszített domináns elődjéhez képest, a Mercedesnek fontos döntést kellett meghoznia.

Mivel az idei évet már a költségsapka alatt teljesítették a csapatot, korlátozott szélcsatornás idővel, a Mercedes úgy döntött, hogy inkább aerodinamikai fejlesztésekkel próbálja visszaszerezni az elvesztett leszorítóerőt, mivel ezt a területet nem korlátozták a szabályok, egyedül a 2022-es autók miatt fogták vissza magukat a csapatok. Ennek lett az eredménye a Mercedes silverstone-i csomagja, amelynek keretein belül szinte teljesen átalakították a bargeboardot és a padlólemez elejét.

A Mercedes tehát végül a Haashoz hasonlóan zsetonköltés nélkül teljesítette a 2021-es szezont, de a munkájuk idén is meghozta a gyümölcsét: sorozatban a nyolcadik konstruktőri bajnoki címüket nyerték, még ha az egyéni bajnokság körüli drámai végjáték el is homályosította ezt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Előnyös lehet a Red Bullnak, hogy Russell a Mercedeshez szerződött
Következő cikk A Haas megköszönte Mazepin nagylelkű karácsonyi gesztusát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország