Ez volt 2023 legjobb F1-es nagydíja a nemzetközi sajtó szerint
Több nemzetközi sajtóorgánumnál is a Szingapúri Nagydíj volt 2023 legjobb F1-es futama – ez volt az egyetlen verseny az évben, amelyen nem a Red Bull győzött.
A 2023-as Forma-1-es szezon folyamán 22 versenyt rendeztek, amelyből 21-et a Red Bull nyert meg – Verstappen 19-szer, Perez 2-szer győzött. Az egyetlen futam, amikor sikerült letaszítani a trónról az osztrák istállót, a Szingapúri Nagydíj volt.
A verseny ezen a tényen kívül is tartogatott érdekességeket, így nem csoda, hogy a Sky Sports, az ESPN, a Metro és a WTF1 is ezt a nagydíjat választotta a 2023-as év legjobb versenyének.
A Sky Sportson ez olvasható: „Nem azért mondjuk, hogy ez volt a legjobb verseny, mert nem a Red Bull nyert, hanem mert tényleg egy nagyon izgalmas végjátékot láttunk Sainz, Norris, Russell és Hamilton részvételével, akik a győzelemért csatáztak egymással” – idézte a portált a thestar.com.
A WTF1 pedig azt írta, hogy „ez volt a szezon egyik legszorosabb versenye, ahol a két Mercedes kezdte el levadászni Sainzot és Norrist. És ne feledjük George Russell utolsókörös drámáját a 10-es kanyarnál.”
Eközben Button szerint lenne olyan pilóta, aki kihívást tudna jelenteni Verstappennek, míg teljesen átvehetik az irányítást a McLaren felett.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.