Ez vezetett Hamilton, Bottas és Sainz defektjéhez – megszólalt a Pirelli

A Pirelli egy közleményben elmondta, mi vezetett ahhoz, hogy a Brit Nagydíj vége felé Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Carlos Sainz is defektet kapjon – az olasz gumigyártó szerint ennek egyszerűen az óriási erőhatások és a hosszú etapok voltak az okai.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, 1st position, arrives in Parc Ferme with a puncture

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Brit Nagydíj utolsó köreiben óriási izgalmakat élhetett át a közönség és a résztvevő pilóták is: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Carlos Sainz is defektet kapott, hármuk közül pedig csak Hamilton tudta megúszni a dolgot pozícióvesztés nélkül, míg Bottas és Sainz a top-10-en kívülre esett vissza.

A Pirelli megígérte, hogy átfogó elemzést fog végezni, az elemzésükből pedig az derült ki, hogy a rendkívül hosszú etapok okozták a defekteket, amit Daniil Kvjat balesete váltott ki, hiszen szinte mindenki a safety caros periódus alatt jött ki a bokszba.

„A legfontosabb ok az volt, hogy különböző, egyedi okok miatt extrém hosszan használták a versenyzők a második szetteket. A második safety caros periódus során szinte minden csapat teljesítette a tervezett bokszkiállását, hogy aztán egy kifejezetten hosszú utolsó etapot fussanak.” – kezdi a közleményét a Pirelli.

Még több F1 hír:

„A második etap majdnem 40 kör volt, ami több mint a versenyhossz 75 százaléka, miközben a silverstone-i pálya az egyik legmegterhelőbb aszfaltcsík a versenynaptárban.”

„Ezt a 2020-as Forma-1-es autók megnövekedett tempójával kombinálva (a pole-pozíció 1,2 másodperccel volt gyorsabb 2019-hez képest) megnehezítette a Brit Nagydíj utolsó köreit, és minden idők legnagyobb erőhatásai érték a gumikat a Forma-1-es autók történelmében.”

„Ennek az összesített eredménye a legnagyobb kihívást jelentő körülményeket teremtette meg a gumik számára. Ez ahhoz vezetett, hogy a legnagyobb terhelést kapó bal első gumik maximális erőhatás alatt voltak nagyon sok körön keresztül, aminek az eredménye a nagymértékű kopás volt.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

A Pirelli a múlt hétvégén történtek ellenére kitart amellett a terve mellett, hogy a 70. Évforduló Nagydíjon már egy keverékkel lágyabb abroncsokat fognak használni – ezúttal már nem lesz ott a C1-es, legkeményebb keverék, helyette a C2, a C3 és a C4 áll a csapatok rendelkezésére. Viszont valószínűsíthetően biztonsági okokból meg fogják növelni a guminyomás minimum értékét.

A közleményben nem esik szó arról, hogy a pályán maradt törmelék hozzájárult volna a defektekhez, annak ellenére, hogy Kimi Raikkönen a verseny végén elvesztette az első szárnyának egy darabját, és arról is szóltak spekulációk, hogy talán emiatt kaptak többen is defektet.

Egy volt Racing Point-alkalmazott segíthet a Renault-nak...


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon nem ért egyet a felügyelők döntésével a Magnussen eset kapcsán
Következő cikk Bottas megint nem volt elég bevállalós

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország