Ez történt valójában Perez és Ocon között – nincs büntetés

Az első szabadedzés egyik legfurcsább pillanata volt, amikor megláttuk Sergio Perezt deformált hátsó kerékkel, keresztben a pályán, majd hamarosan a kicsit arrébb leparkoló Esteban Ocont is. Most már tudjuk, mi történt kettejük között.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, looks at his car after stopping on track

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az imolai első szabadedzést az F1 közvetítésének technikai hibái jellemezték, ennek keretein belül pedig se a csapatrádiózást nem hallottuk, de ami még bosszantóbb, hogy az autók belső kamerás felvételeit sem láthattuk.

A Perez-Ocon eset megértéshez pont erre lett volna szükségünk, de a sérülések mivoltából is lehetett már következtetni arra, mi történt: a mexikói éppen kívülről ment volna el a francia versenyző mellett, és összeért az Alpine jobb első, és a Red Bull bal hátsó kereke.

A meghallgatás során pedig pontosan erre derült fény:

„Ocon lelassított az 5-ös kanyar előtt, hogy elengedje Perezt, ennek érdekében pedig belülre húzódott. Perez gyorskörön volt. A két autó egyszerre érte el a kanyarcsúcspontot, ahol minimális kontakt alakult ki közöttük” – áll a versenybírók közleményében.

Esteban Ocon, Alpine A521, gets out of his car after stopping

Esteban Ocon, Alpine A521, gets out of his car after stopping

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„A két pilóta egyetértett abban, hogy nem sikerült megfelelően kommunikálniuk egymással a szándékaikat, ezen pedig nem segített az sem, hogy a versenyzők egyáltalán nem, vagy csak limitált módon tartották a kapcsolatot a csapattal a folyamatos technikai hibák miatt. A pilóták megegyeztek abban is, hogy nincs felelőse az esetnek.”

A technikai problémák egyébként azt is jelentették, hogy a csapatok a bokszutca falán csak a saját adataikat láthatták, azokat nem tudták összehasonlítani más csapatokéval, árulta el a Williams vezérigazgatója, Jost Capito, illetve Mattia Binotto is arról számolt be, hogy szinte egyáltalán nem tudták rádión tartani a kapcsolatot a versenyzőikkel.

Bottas az élen a Perez és Ocon bizarr ütközése miatt félbeszakított első szabadedzésen Imolában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel szerint „pozitívan” reagált az Aston Martin a bahreini szenvedésére
Következő cikk Mennyi hiba fér még bele Mazepinnek? Steiner: Nem akarok számokat mondani...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország