Ez okozta a bakit a Red Bullnál Verstappen első szárnyánál

Max Verstappen részletesebben is elmagyarázta, hogy a Red Bull új első szárnyának változtatásai miként vezettek ahhoz a hibához, melynek következtében csökkentek az esélyei a Török Nagydíj megnyerésére.

Max Verstappen, Red Bull RB16, captioned

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A holland volt az egyik nagy esélyese az isztambuli futamnak, miután dominálta az edzéseket, az időmérőn pedig az első sorba kvalifikált.

Miután visszaverekedte magát a gyenge rajtja után az élmezőnybe, minden rosszra fordult, amikor az általa kért változtatások az első szárnyon nem a tervek szerint alakultak.

Miközben az első szárnyon állítottak, hogy jobb legyen az autó egyensúlya, az egyik oldali szárnylapok végül hét fokkal eltérő helyzetbe kerültek a másik oldalhoz képest, ez pedig kibillentette az autót, amely nem volt egyenletesen vezethető.

Még több F1 hír:

Amikor arról mesélt, hogy mi történt, Verstappen elmondta, hogy az új első szárnyat, amelyet Törökországban használt, máshogy kell állítani, mint az előzőt. A szerszámot pont az ellenkező irányba kell forgatni, mint a korábbi megoldás esetében.

Aztán a bokszkiállás során az egyik szerelő valamiért a régi módszert használva állította át a szárny dőlésszögét, emiatt pedig az egész autó vezethetősége teljesen a feje tetejére állt.

„Félreértés volt. A futam előtt elmondták nekünk, hogy mit kell csinálni, mivel ezt az ellenkező irányba kell forgatni, mint az összes eddigi szárnyelemet. A futam során pedig ennek magyarázata során valami félrement, azt hiszem.”

 

Annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő megint, a Red Bull már meg is oldotta a problémát, és most már ugyanúgy kell állítani a dőlésszöget, mint korábban. „Nem fog újra megesni, mivel a szárny hasonlóan működik most már, és ugyanúgy kell elforgatni a szerszámot.”

„Törökországban viszont csak egyetlen új szárnyunk volt, amelyről azt gondoltam, hogy jobban muzsikál azon a hétvégén, szóval azt akartam használni a továbbiakban. Ez a szárny viszont más volt. Így hát valami félrement az állítása közben” – magyarázta a holland.

Ricciardo be tudna mászni Hamilton fejébe


Bemutatták a Gran Turismo 7-et: egészen elképesztő lesz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: pozitív hír a Ferrari új álláspontja, de…
Következő cikk Videón, ahogy Albon csúnyán eldobja a Red Bullt a bahreini FP2-n!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország