Ez nem a megfelelő idő Hamilton új szerződésére

Lewis Hamilton a csütörtöki sajtónap alkalmával elmondta, hogy nincs itt az ideje az új Forma–1-es szerződéséről beszélni, de nyugodt, ami a jövőjét illeti a Mercedes csapatánál.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, shows his support for the End Racism campaign

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes csütörtökön jelentette be, hogy Valtteri Bottas a 2021-es szezonban is a csapatot fogja erősíteni, miután a tárgyalások simán zajlottak a két fél között. A hatszoros világbajnok csapattárs viszont még nem véglegesítette új szerződését, de szinte biztosra vehető, hogy az egyezség előbb-utóbb létrejön.

Hamilton nem tudott újabb információkkal szolgálni a szerződéshosszabbításáról, és úgy érzi, hogy most nincs itt az ideje a Mercedesszel való tárgyalások megkezdésének, ha figyelembe vesszük a koronavírus-járványt követő globális helyzetet.

Még több F1 hír:

„Őszintén szólva ez nem a megfelelő idő arra, hogy leüljünk beszélgetni erről” – mondta Hamilton. „Ha belegondolunk, hogy hány ember veszítette el az állását és hányan munkanélküliek, egy nagy szerződés megtárgyalása most nem tűnik a legégetőbb dolognak ebben a pillanatban.”

A brit persze folytatni szeretné a sikeres együttműködést, és nem lenne túl nehéz számukra, hogy leüljenek átbeszélni a szerződés részleteit, most azonban nem érzi szükségét ennek, ezért még várnia kell a nagyközönségnek a bejelentésre.

Hamilton az F1 egyik vezető hangja, ha a faji megkülönböztetés és a rasszizmus elleni küzdelemről van szó, és felszólította a sportág vezetőit is, hogy tegyenek a diverzitásért. Részben miatta is történt, hogy a Mercedes autói idénre fekete festést kaptak, amely része a márka rasszizmus ellenes kampányának.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, on the grid with his engineer

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, on the grid with his engineer

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az idei bajnokság éllovasa még hozzátette, hogy nem folytat beszélgetéseket más csapatokkal, és örül annak, hogy a Mercedesszel dolgozhat a diverzitás és az inkluzivitás elősegítésén.

„Várom már a további munkát, főleg most, hogy új fejezetet nyitottunk csapatként abban, ahogyan saját tudásunkat gyarapítjuk, ahogyan megértjük, hogy mit kell tennünk azért, hogy a jövőben nagyobb diverzitást és inkluzivitást érhessünk el. Elképesztően várom már, hogy miket fogunk elérni a Mercedes-Benzzel és ezzel a csapattal a továbbiakban.”

Az a bizonyos szerződés pedig… „Valamikor elkészül majd. Nem stresszelek” – zárta le Hamilton ezt a kérdést.


F1 2020: ilyen egy kör az új F1-es játékban a katalán pályán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvyat további részleteket árult el a balesetéről
Következő cikk Sainz elmondta, mi kell az új helyszínektől, hogy hosszú távon maradhassanak az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország