BRÉKING

Ez már nem az a Forma-1, amikor a bekerüléshez valami komoly dolgot kellett letenned az asztalra

Újabb kritikus hangok hallatszanak a Forma-1 paddockjában, ahol manapság egyre több a nagyon fiatal pilóta.

A nagy öregek közül többen is kritizálták már az F1 jelenlegi rendszerét. Gondoljunk csak Emerson Fittipaldi, vagy épp Jacques Villeneuve szavaira.

Max Verstappen egy kiváló példa lehet arra, hogy manapság milyen fiatalon és kevés tapasztalattal a királykategóriában lehet szerepelni, független attól, hogy a holland is rettentően tehetséges.

Nigel Mansell, az egykori bajnok ennek adott most hangot az olasz La Gazzetta dello Sport kérdésére.

„Ezek a versenyzők szimulátoron tanulják meg a pályákat, aztán autóba ülnek és rögtön versenyeznek. Még idejük sincs arra, hogy ellátogassanak a helyszínre, és férfiakká váljanak, vagy épp különböző kultúrákat tanuljanak meg.”

„Ez persze nem az ő hibájuk, hanem a rendszeré. Max Verstappen egy tökéletes példa arra, hogy hogyan fejlődnek a versenyzők manapság. De egyértelmű, hogy tehetséges.”

&feature=youtu.be&t=17m17s

„Meglepő őt olyan pályákon gyorsnak látni, ahol ezelőtt még nem versenyzett. Ez azonban a szimulátoros technológiának köszönhető. Nem kell ismernie az autót és a mérnökök miatt sem aggódik.”

„Miután a biztonság javult, eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnunk. Ott van a monacói balesete példának. Ha az a múltban történik, visszavonult volna, mint sokan mások is tették egy hasonló incidens végén.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Alonso 2006-ben éppen ezen a bizonyos napon lett kétszeres bajnok az F1-ben! Úgy tűnik, egyben az utolsó is... Ki gondolta volna akkor? Fernandi biztosan nem! fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. október 22.

A mai időkben a versenyzőknek szinte valóban csak a vezetéssel kell foglalkozniuk.

„Az én korszakomban szerencsésnek mondhattam magam, ha három mérnököd volt, ma pedig ugyanez már 30 embert jelent. A gumik is mások voltak, melyekkel finoman csúszkálhattunk, megmutatván azt, hogy mire vagyunk képesek.”

„A mai autókat könnyű vezetni, miután a bokszutca falánál megmondják neked azt, hogy mit kell tenned. A versenyzők így nem tudják megmutatni a képességeiket. Ha agresszívak, akkor a gumik elhasználódnak, így lassabban kell menniük.”

„A DRS pedig maga az őrület… Így mi a kihívás egy előzésben?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Senna és Alesi nagy csatája az 1990-es Amerikai Nagydíjról
Következő cikk Kimi: Holnap ugyanúgy megpróbálnám Bottas ellen, mint ahogy Szocsiban tettem!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország