BRÉKING

Ez maga az álom: utcára vitték a hatkerekű F1-es autót

A Forma-1 történetének talán legkülönlegesebb versenygépét reaktiválták, méghozzá a nyílt utcán.

P34

Fotót készítette: Hujber Dávid

A királykategória 1950 óta van jelen, és az évtizedek alatt a nagy fejlesztői szabadságnak köszönhetően egészen különleges és furcsa versenygépek is születtek.

Sajnos a mai modern időkre ez már nem igaz, mivel az ehhez hasonló tervezői szabadságot egyszerűen befagyasztották. A 70-es években azonban enyhén szólva sem ez volt a helyzet.

Az 1976-os szezonra egy mára már kultikussá vált autó jelent meg a mezőnyben, ami a P34 kódnevet kapta a Tyrrell istállónál. A hatkerekű szörnyeteget abban a szezonban Jody Scheckter és Patrick Depailler vezette. A konstrukcióval több dobogós helyezést is elértek, miközben Scheckter Svédországban nyerni tudott.

A V8-as erőforrással felszerelt autó 1976-ban a harmadik helyen zárta a bajnokságot. A robusztus Tyrrell 1977-ben szerepelt utoljára az F1-ben, P34B néven. Sajnálatos módon abban a szezonban a gép 19 alkalommal nem tudta befejezni a versenyt és csak 5. lett a csapat.

Nemrég a nyílt utcán engedték szabadjára az autót, mely 30 évvel ezelőtt mutatkozhatott be a Forma-1-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kisebb pánik, új kihívások: A Haas kicsit lemaradt a 2017-es autójával...
Következő cikk Stop-and-Go: Verstappen nélkül a Forma-1 még unalmasabb lenne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország