Ez lepte meg a legjobban Piastrit az újoncéve elején

Oscar Piastri első idényét futja a királykategóriában, és egyelőre egészen jól teljesít, felülmúlva bizonyos várakozásokat. Saját elmondása szerint azonban eléggé meglepte őt az, hogy a McLaren mennyire hullámzó formát mutatott a szezon első nyolc viadalán.

Oscar Piastri, McLaren

A wokingi gárda már az MCL60-as bemutatásakor, de a szezon elején is beszélt arról, hogy az új autójuk elmarad a várakozásoktól, ezt pedig a versenypályán láthattuk is, hiszen a csapatnak eddig mindössze néhányszor jött össze a pontszerzés.

Ami pedig a teljesítményüket illeti, az rendkívül hullámzó. Egyes helyszíneken hirtelen a középmezőny elejébe kerülnek, míg máskor majdnem a mezőny végén tanyáznak. Emellett előfordul, hogy szombaton nagyot dobbantanak, majd vasárnap teljesen beleszürkülnek a versenybe.

Piastri pedig ezek kapcsán mondta azt, hogy az autó instabil teljesítménye felnyitotta a szemét az első éve elején. „Szerintem az lepett meg leginkább, hogy mennyire hullámzóak vagyunk pályáról pályára. A teljesítményünk fel-le mozog, de persze dolgozunk rajta. Ezt leszámítva még az volt érdekes számomra, hogy mennyire szoros a versengés.”

„Az Aston Martin nagyot ugrott előre, ami szintén meglepő volt, de a 10. helytől lefelé rendkívül kemény a csata. Hétvégétől függően a 10. és 20. hely közötti sorrend teljesen felborulhat akár öt csapat között is – szóval tényleg hihetetlenül szoros. Láttunk már idén néhány nagyszerű időmérőt, mi pedig olykor jól, míg máskor rosszul jöttünk ki ebből.”

Piastri idén eddig két alkalommal tudott pontot szerezni, a hazai futamán, illetve Monacóban. A McLaren Bakuban pedig bevetette idei első nagy fejlesztési csomagját, amellyel új irányba indultak el. Az ausztrál szerint ez mindenképpen pozitív volt számukra, miközben neki a beállítások terén is sikerült sokat javulnia.

„Most nagyobb potenciál rejlik az autóban, mint a bakui újítások előtt. Az élmezőny elkapásához viszont többre van szükségünk, de a beállítások terén már jobban állunk, sikerült finomhangolni azokat. Ez a rész tehát megvan, így most újabb nagy fejlesztésekre van szükség, hogy megtegyük a következő lépést” – zárta gondolatát Piastri.

Megérkezett a friss és ropogós kanadai erősorrend, melynek élén megint nem Verstappen tanyázik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Audi már le is igazolt egy pilótát az F1-es programjához
Következő cikk Még mindig van hova fejlődnie a Ferrari idei autójának

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország