Ez kéne a Red Bullhoz, ez a Mercedeshez: a Ferrarinál még él a remény

Ez kéne a Red Bullhoz, ez a Mercedeshez: a Ferrarinál még él a remény

Stefano Domenicali továbbra sem adta fel, hogy az élre vezesse a csapatot, de sok mindent kell tenni ehhez. Az F14T szinte minden ponton el van maradva, ugyanakkor még csak két nagydíj volt, hosszú a bajnokság.

Alonso ismét több mint 30 másodpercre végzett egy győztes Mercedes mögött, de Domenicali szerint nincs nagy baj. Horner azért arra is felhívta a figyelmet, hogy a kétszeres bajnok spanyol beragadt egy Force India mögé, szóval nem csak a Renault van hátrányban a Mercedeshez képest. Az olaszok csapatfőnöke a következőket mondta a fejleményekről.

"Nem gondolom, hogy a különbségünk a Red Bull-lal olyan nagy lett volna"- vette egy kalap alá magukat a címvédőkkel. "Ma azért szenvedtünk, mert ezekkel a gumikkal ebben a hőségben a trakcióról szól minden; a tényről, hogy nem úgy feküdnek az autónak, ahogy mi akartuk. A Mercedest illetően még mindig nagy a lemaradás - ami a Red Bullt és a többieket illeti, már nem vagyok olyan biztos benne."

"Többé-kevésbé közel vagyunk a mezőnyhöz, de a legeleje a cél. Az is igaz, hogy nem könnyű megoldani, amivel szembe kell néznünk, de azt kértem a mérnököktől, menjenek biztosra, tudják, mit kell csinálniuk, és rendelkezzenek tervekkel a különbség csökkentése érdekében. Egyértelmű, hogy le vagyunk maradva."

A gyenge pontokat a következőkkel ismertette. "Nehéz megmondani. Ha a motorokról beszélünk, lehet a teljesítmény-leadás, mivel részben mechanikus, részben elektromos, tehát biztosan fontos részt képez. Egyben az aerodinamika oldalán is biztosra akarok menni, miszerint a srácok még hatékonyabbá teszik az autót, jobbá. Az biztos, sok területen kell fejlődnünk: teljesítmény-leadás, trakció, az autó hatékonysága, beállítások, egyensúly, tehát minden szinten. Ezekkel az új szabályokkal nagyon gyorsan csökkenteni lehet a különbséget."

Alonso is részletezte a gondokat, miután kifejtette, "rémálom" volt a versenye. "A trakció nem volt elég jó. A kanyarkijáratban 'kicsúszott alólunk a talaj', ott van a gond. Ahhoz az autóhoz mérjük magunkat, amelyik a legjobb ezen a téren - és ez a Red Bull -, szóval többé-kevésbé számítottunk rá. Ami a végsebességet illeti, nem titok, nem hasonlíthatjuk össze magunkat a Mercedessel. Ausztráliában gyorsabbak voltak, a bahreini teszten is, itt pedig a leggyorsabbak"- utalt Malajziára. "Van mit csinálnunk."

Elmondta, a következő futamig nincs sok idő, de Kínától és Spanyolországtól olyan autót kell pályára vinniük, amivel fel lehet venni a versenyt. "Ami engem illet, győzelmekért szeretnék harcolni. Fejlődni fogunk, ez biztos. Még csak két futamot teljesítettünk. A remény még mindig megvan."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING