Ez győzte meg Vettelt, hogy csatlakozzon az Aston Martin projektjéhez

Sebastian Vettel elmondta, hogy az összes négyzetet „könnyű volt kipipálni”, amikor eldöntötte, hogy az Aston Martin csapatához csatlakozik 2021-től. A német továbbá a ferraris időszak kudarcára is kitért, de saját bevallása szerint nem bánt meg semmit.

Ez győzte meg Vettelt, hogy csatlakozzon az Aston Martin projektjéhez

A négyszeres bajnok a Racing Pointtal írta alá a szerződést, de már az Aston Martin név alatt fog majd versenyezni a silverstone-i alakulatnál a következő évben, miután a Ferrari úgy döntött, hogy nem ajánl neki új megállapodást.

Vettel Sergio Perez helyére érkezik majd, így a mexikói jelenleg még ülés nélkül áll 2021-re, csapattársa pedig az istálló tulajdonosának fia, Lance Stroll lesz. A Racing Point jelenleg felfelé ívelő pályán van a komolyan megkérdőjelezett RP20-assal, és nagy harcban vannak a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért.

Az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond the Gridben Vettel felfedte a legfőbb tényezőket, melyek végül befolyásolták a döntését. Amikor megkérdezték, hogy mi győzte meg őt, hogy csatlakozzon az Aston Martinhoz, a német a következőt felelte: „Lawrence volt az, és a tény, hogy a csapat fejlődik. Számos tényező volt.”

Még több F1 hír:

„Könnyű volt kipipálni azokat a négyzeteket a versenyzést és a teljesítményt illetően, hogy hol van a csapat, hogy hol lehet később. A lehetőségek és hasonlók. A gondolkodásmód és a tenni vágyás mindennél fontosabb volt nekem, hogy valami jót hozhassunk össze később.”

„Izgalmas projektnek tűnik, és végül úgy döntöttem, hogy a részese akarok lenni. Nagyon eltér a Ferraritól, és sok dolog fog majd elsőre megtörténni. Az egész csapat számára hihetetlenül nehéz utazás ez, és a csatlakozásom révén remélem, hogy sok mindenhez hozzá tudok majd tenni az autóban és azon kívül is” – magyarázta Vettel.

Bár a négyszeres bajnok úgy gondolja, hogy végül „kudarcot vallott” a ferraris időszak alatt, hiszen nem jött össze a világbajnoki cím, a német azért azt is kijelentette, hogy nem bánt meg semmit, ha visszatekint a Scuderiánál eltöltött évekre.

„Nem hinném, hogy úgy mennék tovább, hogy bármit is bánnék. Az igaz, hogy kudarcot vallottam, mivel azt a cél tűztem ki magam elé, hogy bajnok leszek a Ferrarival, szóval ilyen tekintetben tényleg megbuktam.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Talán vannak olyan dolgok, amelyeket jobban kellet volna csinálnom, dolgok, melyeket talán hamarabb észre kellett volna vennem, harcok, melyekbe talán nem kellett volna belemennem. Viszont minden, ami történt, most arra a pontra vitt engem, ahol most vagyok.”

„Itt elsősorban nem azokra a dolgokra gondolok, melyek a pályán történtek. Az kicsúszásom Hockenheimben; sokan arra az esetre mutatnak mélypontként, de én nem ezekről beszélek. Inkább arról, hogy mi zajlik már egy ideje” – fogalmazott talán kissé sejtelmesen a német.

„Ha fair és kemény vagyok magammal, akkor kudarcot vallottam. Voltak bizonyos okok? Valószínűleg igen. Én azonban nem fogadom el ezeket kifogásként. Bármi is történt, az a következő lépés felé vitt engem.”

Vettel azt is elmondta, hogy a hosszú távú célja a „boldogság” elérése, miután bevallotta, hogy az F1 iránti szeretete és a prioritások megváltoztak az évek alatt.

„Rövid távon csapatot váltok. Bármennyire is nehéz elvárni bizonyos dolgokat, vannak a fejemben célok, melyeket el akarok érni, és amelyekhez mérem magam. Ez normális. Boldognak lenni, növekedni, a tanulást sosem abbahagyni. Elégedettnek lenni azzal, aki vagy” – sorolta Vettel a számára legfontosabb tényezőket az életben.

Sajtóhírek szerint akár már most pénteken is bejelentheti Schumacher érkezését az Alfa.


Bereznay Dani első élményei az F1 2020-ról

megosztás
hozzászólás
Az Alfa Romeo már pénteken bejelenti Schumacher érkezését és Räikkönen maradását – sajtóhír

Előző cikk

Az Alfa Romeo már pénteken bejelenti Schumacher érkezését és Räikkönen maradását – sajtóhír

Következő cikk

Alonso már a jövő héten a Renault autóját vezetheti?

Alonso már a jövő héten a Renault autóját vezetheti?
Hozzászólások betöltése