„Ez egy elég rossz húzás volt” – Egykori F1-es Perez előzéséről
Jolyon Palmer szerint egész egyszerűen kínos volt nézni Sergio Perez valamennyi ütközést okozó előzési kísérletét, és hozzátette, a mexikói a frusztráltsága miatt elfogadhatatlan manőverekbe kezd, amivel kiüt másik pilótákat.
Szingapúrban Alexander Albon itta meg a levét Perez meglehetősen optimista előzési kísérletének, míg Japánban több pilótának is meg kellett tapasztalnia, hogy milyen az, amikor a mexikói hátulról érkezve igyekszik előreverekedni magát a mezőnyben.
A rajt után Perez Hamiltonnal ért össze, ami miatt az autója is megsérült, míg később Magnussen ellen a hajtűkanyarban próbálkozott, ám ez is inkább egy amolyan mindent vagy semmit bevetődő manőver volt, amiről az egykori F1-esnek megvan a maga véleménye.
„Ez egy elég rossz húzás volt” – kezdi Palmer az elemzését, és azzal folytatja, hogy a mexikóiban nincs meg a koncentráció, amikor előzési manővereket kell végrehajtania. „Egyszerűen nem hiszem, hogy jelenleg fejben teljes egészében ott van, amikor a kerék a kerék elleni versenyzésről van szó.”
„Mert ő egy olyan versenyző, aki szerintem képes arra, hogy briliáns legyen a kerék a kerék elleni versenyzésben. Láthattuk ezt az elmúlt néhány évben a Red Bullnál, láthattuk ezt az egész pályafutása során.”
Palmer tehát rávilágított arra, hogy korábban Perez számos szép előzést bemutatott már, így a mostani szereplésével kapcsolatban arra gyanakszik, hogy a mexikói rettentően frusztrált, ez pedig végül hibákban mutatkozik meg.
„Tud ösztönös lenni a kerék a kerék elleni versenyzésben, tud erős féktávokat venni, de ez a mostani egy amolyan felejthető manőver volt, szóval pontosan ugyanolyan, mint amilyennel Szingapúrban próbálkozott.”
„Talán egy kicsit frusztrált volt, de ez akkor sem elfogadható, hogy ilyen messziről és hátulról nekimegy másnak. Szóval van itt még egy hátulról kiütött pilóta Perez miatt.”
Hasonlóan nehéz időszakot teljesít Logan Sargeant is, akiről ezúttal a Williams csapatvezetője fejtette ki a véleményét, elmondva, hogy az amerikainak még van ideje bizonyítani…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.