„Ez annyira igazságtalan” – az idei szezon legjobb rádiózásai animált formában (videó)

A futamszámot tekintve ugyan hivatalosan már túl vagyunk a 2023-as idény felén, de a jelenleg is zajló nyári szünet ettől függetlenül mindig egyfajta felezőpontot jelent. A Forma–1-nél pedig úgy gondolták, egy újabb vicces videóval kedveskednek a szurkolóknak.

Start action

Egy igazi F1-es rajongónak rendkívül nehéz kibírnia a négyhetes nyári pihenőt, amely ilyenkor egy örökkévalóságnak tűnik. Szerencsére az utóbbi években azért a sorozat igyekszik gondoskodni arról, hogy ne unatkozzunk annyira ebben az időszakban sem.

Most például egy olyan videóval álltak elő, amellyel általában az év végén szoktak: fogták 2023 néhány eddigi legjobb és legviccesebb rádiózását, és némi animáció kíséretében életre keltették azokat. A végeredmény pedig remekül sikerült.

Szerepel benne többek között Max Verstappen és Sergio Perez öröme, Lewis Hamilton motiváló szavai a csapata felé, Lando Norris szokásos bohóckodása, valamint Carlos Sainz panaszkodása az Ausztrál Nagydíjon, amikor Fernando Alonso kiforgatása miatt időbüntetést kapott.

Szóval, ha nehezen bírjuk ki F1 nélkül, ez a videó némileg enyhítheti az éhségünket.

Miközben mi a videón nevetünk, a Williams már nem lehet ennyire boldog, mert kaptak a nyakukba egy 100 milliós pert...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2023: Pierre Gasly Forma-1-es karrierjének "legpechesebb" éve
Következő cikk Webber: Egyetlen dolog állíthatja meg Verstappent a rekorddöntésben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország