Ez állt Alonso motorcseréjének hátterében

Az Alpine istállója kifejtette, hogy Fernando Alonsónál azért cseréltek motort az Amerikai Nagydíjon, hogy több teljesítménnyel mehessenek, nem pedig azért, mert aggódtak a megbízhatóság miatt.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A kétszeres bajnok a 19. helyről fog majd nekivágni a mai esti viadalnak, miután az Alpine úgy határozott, minden erőforráselemet kicserélnek az autójában, ezzel pedig lényegében a mezőny végére száműzték őt.

Ugyan az első edzésen még gondjai voltak a hajtóegységgel, meg is kellett állnia, mert szivárgott a víz az autóból, a döntés hátterében mégis az áll, hogy a franciák szerint így összességében többet nyerhetnek majd vele, mint amennyit most veszítettek.

Még több F1 hír:

Alonso is elmondta, hogy a büntetés hátterében az is áll, hogy az amerikai futam helyszínén egyszerűen nem olyan versenyképesek, mint azt remélték. „A legrosszabb az, hogy nem volt meg a sebességünk most.”

„Minden más pályán jónak tűntünk, szóval ezt meg kell értenünk. Bizonyos szempontból ezért is cseréltünk motort, mert hiányzik némi tempó. A megbízhatóság rendben van, azzal nincs probléma. Majd látjuk, hogy szerezhetünk-e pontokat az utolsó helyről.”

Az Alpine F1-es vezérigazgatója, Marcin Budkowski is elmondta, hogy a friss erőforrás lehetővé teszi számukra, hogy agresszívebben használják azt a szezon hátralévő részében. Egy adott ponton előnyössé válik, ha van egy extra hajtóegységed, mert az a teljesítmény és a megbízhatóság szempontjából is segítség.”

 

„Ez is egyfajta mérleg. Ha azt akarod, hogy tovább használhass egy motort, akkor fel kell áldoznod némi erőt vagy fordítva. Szóval megnéztük a hátralévő pályákat, és úgy gondoltuk, itt lesz talán a legkönnyebb előzni. Ez nyilván előnyt jelent összességében.”

Miközben Alonsónál tehát cseréltek, Esteban Ocon még maradt a mostani motorjánál, de könnyen elképzelhető, hogy a soron következő triplahétvége folyamán majd nála is elkerülhetetlenné válik ugyanez.

„Most még nincs tervünk ezzel kapcsolatban. Majd kiértékeljük a teljesítmény a megbízhatósággal szemben, és ha lesz lehetőség, akkor bevetünk majd egy újat. Ha pedig nincs, akkor is meg át kell gondolnunk, hogyan tovább” – magyarázta Budkowski Oconnal kapcsolatosan.

A Red Bull egy ideig aggódhatott Verstappen miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner igazi show-t vár a rajtnál a Verstappen-Hamilton első sor miatt
Következő cikk Ferrari: sokkal rosszabb a pálya, mint 2019-ben volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország