Ez állt a Ferrari és az FIA titkos megállapodásában?

A Ferrari a 2019-es erőforrásával nagyon a szabályok szürke zónájában járt, azonban az FIA a hónapokig tartó vizsgálatával sem tudta bizonyítani a szabálytalanságukat. Ennek ellenére lehet, hogy mégis volt büntetés 2020-ra vonatkozólag?

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Zak Mauger / Motorsport Images

Tavaly az év elején a koronavírus-járvány viszonylag hamar elfedtette a téli tesztek utolsó napján kirobbanó botrányt az F1-ben, amikor az FIA egy rövid közleményben tudatta a sajtóval és a Forma-1 többi szereplőjével, hogy befejezték a 2019-es Ferrari motor vizsgálatát, amelynek szabályosságát sokan megkérdőjelezték a maranellóiak hirtelen teljesítményjavulása után, és egy megállapodást kötöttek a Ferrarival, aminek a részletei titkosak maradnak.

Ennek a megállapodásnak volt még egy érdekes záradéka, ami azt jelentette, hogy a Ferrarinak „meg kellett nyitnia a kapuit” az FIA előtt, vagyis a csapat saját tervrajzaiba is betekintést kaphatott az FIA, akik így próbálják visszatartani a csapatokat a trükközéstől. Tavaly a szezon közben két érdekes kijelentést is tettek az FIA-nak dolgozó emberek, mégpedig azt, hogy tudják, hogy a gyártók trükköznek az ERS-szel, illetve azt, hogy a hátsó szárnyaik is jóval hajlékonyabbak a megengedett értéknél. Ezekre a tényekre valószínűleg a Ferrari tervrajzai „vezették rá” az ellenőröket.

Még több F1 hír:

2020-ban látványosan visszaesett a Ferrari teljesítménye, amiért azonban nem csak a motor volt felelős, az SF1000 egy nagyon nehezen vezethető, de cserébe lassú autónak bizonyult, amivel a konstruktőri bajnokság 6. helyezését érték el.

Az idei szezonra egy új motort fejleszt a Ferrari, 2022-re pedig a teljes koncepcióváltáson is gondolkoznak, az olasz forrásaink szerint minimum 15 lóerővel lesz erősebb az idei motor a tavalyinál.

Nagyon érdekes kijelentés érkezett azonban Mika Salotól, a finn expilótától, aki az FIA versenybírájaként dolgozott idén, szúrta ki Floris Visman, az F1 Feeder Series oldal vezetője:

„Ők (az Alfa Romeo és Kimi) a Ferrari csalása miatt szenvedtek (2020-ban), mivel a Ferrari motoros autók tavaly kevesebb üzemanyagot használhattak, szóval az Alfa idén nagyon is jó lehet, ha visszakapják a teljes motorerejüket” – mondta Salo a saját Twitch csatornáján.

„A Ferrari új motorral érkezik, nem tudom, hogy ez tényleg új motor-e, de… Idén ismét erősebb lehet a motorjuk, mert a csalásuk miatt tavaly kevesebb üzemanyagot égethettek el.”

Mivel a Ferrari 2019-ben a gyanú szerint az üzemanyagátfolyást szabályzó szenzort kihasználva trükközött, egészen pontosan egy szabályozott szivárogtatással olajat juttatott el az intercoolerből az égéstérbe, az FIA 2020-ra egy második szenzort is kötelezővé tett, azonban Salo szavai szerint nem csak, hogy duplán ellenőrizték minden egyes motor üzemanyagfogyasztását, hanem a Ferrari a megengedett maximumnál kevesebb üzemanyagot juttathatott el az égéstérbe az átfolyásmérőn keresztül.

Egyelőre Salo szavait leszámítva ezt az elméletet semmi nem támasztja alá, de mindenképpen érdekes, hogy pont Salotól érkeznek ezek a kijelentések, akinek 2020-ban is volt egy botránya a szivárogtatásai miatt:

A 2020-as Orosz Nagydíj előtt Lewis Hamilton szabálytalan rajtgyakorlatokat végzett, azonban a büntetését csak a rajt után kapta meg. A versenybírói testületben akkor ott ült Salo is, aki egyszerűen telefonon megüzente a finn kommentátornak, Niki Juuselának, hogy Hamilton 2x5 másodperces büntetést fog kapni, illetve négy büntetőpontot, ami akkor az egy futamos eltiltást jelentette volna.

Salo azóta is tagadja a szivárogtatásáról szóló vádakat, azonban nem nagyon létezik másik magyarázat az ő felelőtlenségén kívül arra, hogy miért tudta 10 perccel mindenki más előtt tűpontosan a finn CMore csatorna, hogy Hamilton milyen büntetést fog kapni.

Holnap már pályára is viszik a 2021-es Red Bullt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sergio Perez bemutatta az első Red Bullos sisakját
Következő cikk Briatore megosztotta, hogyan érzi magát Alonso a balesetét követően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország