Ez a Williams egyik legnagyobb erőssége

2020 a változások éve volt a Williamsnél. A legendás család távozásával a csapat vezetését a Dorilton Capital amerikai befektetői vállalat vette át. Habár Williamsék már nem tagjai az alakulat irányításának, ha az új vezetőn múlik, a családias légkör megmarad.

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Zak Mauger / Motorsport Images

A Williams család a csapat anyagi nehézségeire hivatkozva – valamint azért, hogy ne kelljen elbocsátani az alkalmazottakat – a 2020-as szezonban eladta a csapatot a Dorilton Capital befektetői vállalatnak. Roberts a vásárlás előtt és után is kijelentette, hogy folytatni kívánják a család történelmét.

„Közösen összeállítottunk egy tervet, hogy mire kerüljön a figyelem: mit kell tennünk, mit tehetünk és mit fogunk tenni azért, hogy javítsuk a csapat teljesítményét? Mi most már 100 százalékig a teljesítményre összpontosítunk” – magyarázta a Williams csapatfőnöke a Motorsport.com-nak.

„Ez azt is jelenti, hogy jó munkakörnyezetet kell biztosítanunk. A Dorilton nem akarja eltűntetni a jelenlegi atmoszférát, ami nagyon kedélyes a Williamsnél. Nagyon szeretnénk megőrizni a családias és barátságos légkört.”

Még több F1 hír:

„Számos beruházást elvégzünk ennek a munkakörnyezet fenntartásának az érdekében. A létesítményeket fogjuk fejleszteni. Ez egyszerű, és lehetővé teszi számunka, hogy jobb munkát végezzünk” – mondta Roberts, aki reméli, hogy Claire Williams továbbra is gyakori látogatója lesz a csapatnak.

„Remélhetőleg, amikor visszatérünk Európába” – mondta el Roberts arra a kérdésre, hogy mikor találkozhatnak újra. „Óriási nehézsége voltak, hogy egyben tartsa a dolgokat ilyen sokáig, és hogy mindvégig megtartsa a reményt. Nagyon tiszteljük azért, amit tett.”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez ideiglenes megoldás lenne Marko szerint?
Következő cikk Schumacher és Ronaldo egy képen? Tippeld meg az évet!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország