Ez a pilótapáros a legtapasztaltabb az F1-ben – Cunoda és de Vries a sor végén

A Formula1.com Twitter oldalán közzétettek egy érdekes grafikont, amelyben azt összegzik, hogy melyik csapat pilótapárosa rendelkezik a legtöbb tapasztalattal.

Fernando Alonso, Aston Martin Racing

Fernando Alonso tapasztalatán talán senki sem lepődik meg, ugyanakkor a még mindig fiatal Lance Stroll oldalán is képes volt arra a bravúrra, hogy 1. helyre repítse a csapatát a legtapasztaltabb alakulatok között, már ami a pilótapárost illeti.

Ők ketten ugyanis eddig 477 futamon álltak rajthoz, ami jóval több, mint amit a 2. helyen következő Verstappen és Perez duója fel tud mutatni. A világbajnok Red Bull pilótái 398 futamot számlálnak, és természetesen a hosszú évek óta F1-ben szereplő mexikói a nagyobb tapasztalattal bíró versenyző kettejük között.

Hiába szerepel előkelő helyen Hamilton a rangidős pilóták rangsorában, George Russell az új generációhoz tartozik, így a Mercedesnek meg kellett elégednie a 3. hellyel, mindössze hat futammal lemaradva a Milton-Keynes-i alakulattól.

A mezőny hátsó felében azok a csapatok szerepelnek, akik idén újonc pilótával vágnak neki a szezonnak. Az AlphaTauri 43 futamot tud felmutatni Gasly távozása után, de a Williams sem áll fényesen, már ami a pilóták tapasztalatát illeti.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris megnevezte a két legnagyobb vetélytársukat
Következő cikk Verstappen mint csapatfőnök? Talán egy másik sorozatban...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország