Ez a pillanat tett be nagyon lelkileg Pereznek Horner szerint
Christian Horner szerint Sergio Perez veresége Max Verstappentől a Miami Nagydíjon egy „nagy pszichológiai csapás” volt a Forma-1 bajnoki címében reménykedő mexikóinak.
Perez Miamiba mindössze hatpontos hátránnyal érkezett Verstappen mögött az egyéni pontversenyben és 2-2-re álltak, ami a futamgyőzelmeket illeti, a mexikói versenyző Dzsiddában és Bakuban tudott nyerni, utóbbi helyszínen a sprint is az övé lett.
A mexikói pilóta élre állásának esélyét nagyban növelte, hogy a háromból az első amerikai futam időmérőjének utolsó szakaszában Verstappen az első körét elrontotta, a második körét pedig félbe kellett szakítania, miután Charles Leclerc a falba tette a Ferrarit. Perez így az élről, Verstappen pedig a kilencedik helyről indult.
Másnap azonban Verstappen egy ellentétes stratégiával és remek vezetéssel visszakerült a győzelemért folyó küzdlembe, majd egyetlen kerékcseréjét követően megelőzte Perezt. Horner erről a versenyről a Motorsport.comnak adott exkluzív interjújában elmondta:
„Az első négy-öt versenyen, nagyon, nagyon jó volt. Miami volt az, ami egy nagy pszichológiai csapás volt számára, az, hogy azt a versenyt elvesztette. Utána pedig jött Monaco, ahol a Q1-ben hibázott egyet.”
„A magabiztosság létfontosságú ebben a sportban és szerintem az addig felépített lendületének – mivel a szaúdi és az azeri versenyeken tényleg lenyűgöző volt – lőttek. Azerbajdzsánban simán hozta a sprintet és a futamot is. Azonban mire visszatértünk Európába, kezdtek nála szétesni a dolgok és voltak ott hullámhegyek és hullámvölgyek.”
„Például Monzában brilliáns versenyt futott, Zandvoortban nagyon jól érezte, mikor kell kiálni az esőgumikért, de sajnos hibák is becsúsztak nála, ahogy egyre nagyobb nyomást helyezett magára. Ami azonban jó volt, hogy a szezon végére ismét kezdte megtalálni a formáját és persze azzal, hogy második lett a bajnokságban olyat tett, ami sem neki, sem nekünk nem sikerült az első két hely megszerzésével.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.