Ez a leggyorsabb stratégia Monacóban a Pirelli szerint

A Forma-1 gumibeszállítója, a Pirelli szerint nem a stratégiai sokszínűségről fog szólni a 2021-es Monacói Nagydíj, és számításaik szerint az élről rajtolóké lehet a legjobb stratégia a mai napon.

Valtteri Bottas, Mercedes, with engineers

Steve Etherington / Motorsport Images

A Pirelli Forma-1-es projektjének vezetője, Mario Isola már a csütörtöki szabadedzés előtt úgy nyilatkozott, hogy egykiállásos versenyre kell számítanunk vasárnap, az eddigi adataik alapján pedig ma délelőtt meg is erősítették, hogy nem változott erről a véleményük.

A Pirelli szerint a lágy-közepes lesz a leggyorsabb stratégia a mai napon, és az első és egyetlen kiállásra a 27.-35. kör környékén kerülhet sor. A top10-ből mindenki a lágy gumikon rajtol, senki nem próbált meg tegnap bejutni a közepeseken a Q3-ba.

A második leggyorsabb stratégia a Pirelli szerint a lágy-kemény: arra számítanak, hogy akik ezt választják, a lágyakon rajtolva a 20.-25. körben cserélnek majd a keményekre. A csapatok szinte egyáltalán nem használták a kemény gumikat a csütörtöki versenyszimulációik során, és nincs sok esély arra, hogy bevállalnák a keményeket, miközben a lágyak felmelegítésével is problémáik voltak a versenyzőknek a tegnapi időmérőn.

Még több F1 hír:

A harmadik, és leglassabb stratégia, amit a Pirelli megnevezett, a közepes-lágy: számításaik szerint a közepeseken rajtolva a 43.-51. körben kell cserélnie annak, aki ezt a stratégiát választja a 11. helytől kezdve.

További érdekesség, hogy teljesen új lágy szettje, amivel egy potenciális biztonsági autós fázis alatt tudnának előnyhöz jutni, csak Norrisnak, Oconnak és Ricciardónak van a mezőny első felében.

A Mercedes hajlandó stratégiai kockázatot vállalni Hamiltonnal Monacóban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk DRÁMA! Leclerc autója megadta magát a kivezető körön!
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Monacói Nagydíj - Verseny (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország