„Ez a közös Ayrton Sennában, Michael Schumacherben és Max Verstappenben”
Franz Tost úgy véli, hogy Michael Schumacherben, Ayrton Sennában és Max Verstappenben az a közös, hogy képesek azonnal ráérezni az autóra, továbbá a gyenge pontokat ki tudják javítani a mérnökök segítségével.
Max Verstappen idén már a negyedik világbajnoki címének megszerzését tűzi ki célul maga elé, amire a Red Bull dominanciáját tekintve jó esélye van. A még mindig fiatal hollandról egykori csapatfőnöke árulta el, hogy néhány dologban nagyon hasonlít Michael Schumacherhez.
„Ha megnézzük a pilóták vezetési képességeit, valamint azt, hogy hogyan kezelik a sebességet…. Szóval ott van Michael, akinek már az első kör sem okoz gondot egy Forma-1-es autóban. Ugyanez vonatkozott a bátyjára, Ralfra is. És Max Verstappenre is.”
Franz Tost arra alapozza ezt a véleményét, hogy mikor Max Verstappen bemutatkozott a Forma-1-ben, Suzukában egyáltalán nem okozott gondot neki alkalmazkodni a Forma-1-es autó jelentette kihívásokhoz.
„Neki sem volt gondja a fékezéssel, a hatalmas 6G ellenére sem” – jelentette ki az egykori csapatfőnök a BILD-nek, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a legjobb versenyzők nemcsak a pályán, hanem azon kívül is képesek hatást gyakorolni a csapatukra.
Tost arra is kitért, hogy Michael Schumacher mindig is értett ahhoz, hogy kiválóan beállítsa az autóját, ami szintén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen versenyképes legyen a száguldó cirkuszban.
„Igen, de Sebastian Vettel, Max Verstappen, Carlos Sainz vagy Pierre Gasly is keményen dolgozik. Michael és társai mindig tudták, hogyan kell javítani, és mi a csapattársuk gyenge pontja.”
„Ez a közös Alain Prostban, Ayrton Sennában, Michael Schumacherben, Sebastian Vettelben és Max Verstappenben” – zárta le a gondolatait az idén már nyugdíjas éveit töltő Franz Tost.
Eközben Günther Steiner arról adott érdekes nyilatkozatot, hogy mi vezetett odáig, hogy elhagyja a Red Bullt a bikások legnagyobb sikerei előtt…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.