Ez a juniorcsapat két F1-es istállót is megpróbált megvásárolni…

Henk de Jong, az MP Motorsport tulajdonosa megerősítette, hogy amikor szóba került annak lehetősége, hogy esetleg csatlakoznak a Forma–1-es rajtrácshoz, két alakulattal is tárgyalásokat folytatott.

Race start
Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Ahogyan azt az Andretti Cadillac példájából is látjuk, egyáltalán nem könnyű bekerülni az F1-es mezőnybe, még akkor sem, ha komoly támogatók és egy jelentős autógyártó áll valaki mögött. A mezőny jelenlegi tíz csapata ugyanis nem szeretné, hogy csökkenjenek a bevételek, márpedig egy 11. alakulat beszállásával több szeletre kéne osztani az év végi tortát.

Egy már meglévő gárda felvásárlása azonban így is lehetőséget nyújthat az F1-be vágyóknak, bár az is igaz, hogy a sorozat utóbbi években látott fellendülése miatt most senki sem eladó.

De Jong, kinek csapata, az MP Motorsport az F2-ben, F3-ban és az F1 Academyben is érdekelt, most a Ziggo Sportnak felfedte, hogy ők bizony készek voltak megvenni egy istállót a jelenlegi rajtrácsról, és azt is elmondta, hogy egészen pontosan a Williamsszel és a Haasszal folytattak megbeszéléseket.

„Mi igazából egy felkészítő csapat vagyunk, de az F1-es alakulatok számára. A Williams, a Red Bull és az Alpine számára is nevelünk ki fiatalokat. Szoros kapcsolatot ápolunk az F1-gyel, de az egy teljesen más sport. Egészen más világba kerülsz, mi pedig azt gondoltuk, hogy ez talán túl nagy lépés lenne számunkra.”

„Nagyon komolyan vizsgáltuk a belépés lehetőségét. Még kapcsolatba is léptünk néhány Forma–1-es csapattal. Többek között a Haasszal és a Williamsszel is beszéltünk” – nyilatkozta De Jong, aki szerint egyszerűen azért hagytak fel a beszállás lehetőségével, mert nem tudtak volna megfizetni egy jelenlegi gárdát a rajtrácson.

„Számukra az a jó, hogy három-négy év alatt megduplázódott az értékük. Szóval mi talán a rossz időpontban kopogtattunk, mert inkább három-négy évvel ezelőtt kellett volna. Az ő szerencséjükre most viszont már sokkal többet érnek.”

A cikkben szereplő egyik csapat, egészen pontosan a Williams nemrég bejelentette, ki lesz a motorpartnerük egészen 2030-ig.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ricciardo túl jó opció lehet a Red Bullnak, hogy nemet mondjanak rá!”
Következő cikk Horner Verstappennel szívesen kivételez, de a "primadonnákat" elutasítja

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország