EXTRA: Norris őrült utolsó két köre, csapatrádióval a Stájer Nagydíjról

Lando Norris enyhe túlzással az elmúlt két futamon mindent visszakapott az elmúlt évről, már ami a szerencsét illeti, mivel az első szezonjában nem egyszer járt pórul önhibáján kívül. Most azonban enyhén szólva is kijön számára a lépés.

Lando Norris, McLaren MCL35, Lance Stroll, Racing Point RP20

Lando Norris, McLaren MCL35, Lance Stroll, Racing Point RP20

Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren előszeretettel ad lehetőséget fiatal versenyzőknek, de nem mindenki állja meg a helyét ebben a környezetben. A Forma-1 más kávéház, de úgy tűnik, hogy Lando Norris, a fiatal generáció egyik legnagyobb csillaga képes lesz teljesíteni.

Az idei első versenyen rögtön dobogós lett, amire ezelőtt nem volt példa. Carlos Sainz Jr-t kerék a kerék ellen győzte le, és két olyan utolsó kört ment, amivel 5 másodpercen belülre került Lewis Hamiltonhoz képest, aki büntetést kapott, és elvesztette a dobogóját.

Úgy tűnik, ezek az utolsó körök Norris névjegyévé, válnak, mert most sem remegett meg a keze, és óriásit ment a Red Bull Ringen, aminek a végén 5. lett. Jelenleg pedig harmadik a bajnokságban, ami még értékesebbé teszi az egészet.

 

A Forma-1 elérhetővé tette azt az onboard videót, amiben Norris utolsó két körét láthatjuk. Nyomnia kellett, mert adott volt a lehetőség a Renault és a Racing Pointok ellen, különösen azok után, hogy Sergio Pérez első szárnya megsérült az Alexander Albon elleni csatában.

Lance Stroll mellett egy parádés manőverrel ment el, majd jött az utolsó métereken a kanadai mexikói csapattársa. Mindeközben folyamatosan egyeztetett a mérnökével, hogy milyen üzemmódokat használjon a végjátékban, szinte teljesen lemásolva az előző vasárnap fináléját.

Pérez mozdulata több mint beszédes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Pérez mozdulata és reakciója mindent elmond... (videó)
Következő cikk MotoGP-befutó a Forma-1-ben: a kép, ami több mint beszédes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország