Extra költségvetést kap a Ferrari, egy nagy név térhet vissza

Továbbra is teljes a bizalom Mattia Binotto felé Maranellóban, de több változtatást is terveznek az olaszok, akik extra költségvetést kapnak ahhoz, hogy a Ferrari versenyképesebb legyen.

Antonio Fuoco, Ferrari SF90

Jerry Andre / Motorsport Images

Az idei év egyelőre nagyon nagy csalódás a Ferrari részéről. A téli teszteken úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van, és Sebastian Vettel, valamint Charles Leclerc komoly esélyekkel pályázhat a címre. Ehhez képest eddig az összes futamot a Mercedes húzta be. Igaz, Bahreinben csak a szerencsének köszönhették ezt, és ha Bakuban nem hibázik Leclerc, akkor más lenne a kép, de csak árnyaltan, mert A W10 egyértelműen egy jobb autó.

A kialakult helyzet miatt Maranellóban egy csúcstalálkozót tartottak a jövőbeni iránymutatások miatt, miközben az új csapatfőnököt biztosították arról, hogy teljes a bizalom felé. Ez nem okozhat meglepetést, mivel Binotto, aki egyúttal technikai főnök is, csak nemrég vette át Maurizio Arrivabene helyét.

A megbeszélésen John Elkann elnök, és Louis Camilleri vezérigazgató is jelen volt, meghatározván a következő lépéseket Binottóval. A Ferrari helyzete továbbra sem könnyű, mert a spanyol teszten elért eredmények sem hoztak áttörést a Mercedesszel szemben. A fő probléma az, hogy egyelőre nem tudják kihozni a maximumot az SF90-ből, és az folyamatosan tempót veszít, miközben immáron a Red Bull is gondot okoz. Ehhez a problémához hozzáadódik még a túl hagyományos kialakítású első felfüggesztés, míg ez a Mercedesnél és a Red Bullnál nemcsak szélsőségesebb, hanem innovatívabb is. Ennek pedig nagyon sok köze van a gumikezeléshez, ami által Vettel és Leclerc valószínűleg normál esetben Monacóban sem lehet harcban a győzelemért.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Az első felfüggesztéshez kapcsolódó probléma megoldásához szükséges lenne az SF90 részbeni újratervezése és átépítése az érintett területen, valamint arra, hogy több erőforrást fordítsanak az aerodinamikára. Az ülésen emiatt egy extra költségvetést hagytak jóvá, miközben ezzel párhuzamosan már megkezdték a 2020-as autó tervezését.

A másik fő téma Simone Reste visszatérése a nyári időszakban, de az Alfa Romeo technikai főnöke jelenleg nem vesz részt a Ferrari jelenében, így Maranellóban más szerepet kaphat, mint főtervező. A Ferrarinál még mindig nem neveztek ki új technikai igazgatót, ami Binotto maradt Enrico Cardile és David Sanchez munkájának védelmében.

A hírek szerint Resta elsődleges feladata lehet a 2021-es projekt megtervezése, amikor a sport forradalmian átalakul, bár az FIA továbbra sem véglegesítette ezeket a terveket.

Jó hír, hogy a Ferrari a barcelonai teszten kevés különbséget észlelt a pályán elvégzett munka és a szimulátoros eredmények között. Ez pedig kizárhatja a korrelációs problémákat, tehát a fejlesztések is hatékonyabbak lehetnek. A szimulációs részlegen azonban volt egy változás, mert már nem Giacomo Tortora a felelős ezért a területért. Az olaszok nem akarnak bűnbakot keresni, de tény, hogy a szimulációs munka, kezdve a CFD-vel és a szélcsatornával, egy rettentő fontos terület, ahol a fejlesztések legnagyobb része zajlik. Problémát jelenthet Antonio Giovinazzi és Daniil Kvjat hiánya, akik idén már a Forma-1-ben versenyeznek. Korábban nagyon fontos és hatékony munkát végeztek a szimulátorban. Az olasz és az orosz pénteken és szombaton is tesztelt a hétvégéken. Pascal Wehrlein és Brendon Hartley talán nincsenek ezen a szinten.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Niki Lauda és James Hunt: a legendás riválisok
Következő cikk Niki Lauda, és ami mögötte volt: egoizmus, szeretet, akarat, versengés…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország