EXKLUZÍV onboardos felvétel a 2016-os F1-es Mercedesről: Rosberg még kommentál is

EXKLUZÍV onboardos felvétel a 2016-os F1-es Mercedesről: Rosberg még kommentál is

Nico Rosberg volt az első, aki pályára vihette a legújabb F1-es Mercedest, mely hallhatóan hangosabb alapjáraton, mint az előd. Silverstone-ban volt a filmes nap.

A regula szerint a csapatok maximum 100 kilométert tehetnek meg a filmes nap ideje alatt, és csak a Pirelli demo abroncsait használhatják. A Mercedes ennek eleget is tett, és a W07 Hibrid pontosan 10 óra 15 perckor elhagyta a garázst.

Rosberg a Sky Sports televíziónak adott exkluzív interjút a körözgetést követően, melyben elmondta, szinte azonnal otthonosan érezte magát a volán mögött.

„Ez egy különleges nap volt, és egyúttal nagyszerű élmény is. Nagyon sokat tudok már erről az autóról, de ez csak papíron értendő a számokat, és az aerodinamikai értékeket illetően.”

„A csapat egész éjszaka dolgozott az autón, és nem tudom, hogy ez mindemellett hány éjszakát jelentett még. Lenyűgöző volt látni azt, ahogy összeállnak a részletek, kezdve a mechanikával és attól a pillanattól kezdődően, amikor először láttam a projektet.”

„Nagyon élvezetes volt kint a pályán, és sajátomnak éreztem az autót. Ez egy jó nap volt. Jó volt érezni az új gépet, miközben azonnal otthon éreztem magam. Úgy nyomtam, mintha csak tegnap versenyeztem volna Abu Dhabiban.”

„Ez egy jó kezdet volt, de már várom a barcelonai tesztelést.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING