Exkluzív onboard és hátsó kameranézetből Verstappen „illegális” előzése Austinból

Max Verstappen amerikai előzése Kimi Räikkönen ellen, két különböző nézetből a 2017-es Amerikai Nagydíjról, Austinból.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08, battles with Max Verstappen, Red Bull Racing RB13

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Úgy tűnik, ezen a héten különösen nem fogunk unatkozni, mivel egyrészt jön a Mexikói Nagydíj, valamint egyre több dolog derül ki Verstappen büntetéséről, ami nem biztos, hogy jogos volt az FIA részéről.

Korábbi versenyzők, világbajnokok és szakértők álltak be a holland mögé, aki 5 másodperces időbüntetést kapott Räikkönen előzéséért. Érdekesség, hogy még maga a finn „Jégember” sem látott különösebb szabálytalanságot a manőverben, de nyilvánvalóan köszönte a lehetőséget és együtt ünnepelt a dobogón a győztes Hamiltonnal és a második helyezett Vettellel.

A Red Bull és Verstappen nem tehet semmit, de az FIA minden bizonnyal ezentúl óvatosabb, vagy teljesen egyértelmű lesz a hasonló helyzeteket illetően, hiszen más pilóták is kiszélesítették a pályát, előzés közben is, de valamiért csak a holland kapott büntetést.

A FOM közben újabb felvételeket tett elérhetővé a vasárnapi előzésről, ami Mario Andretti szerint a legszebb manőver volt az Amerikai Nagydíjon, és nem mellesleg ő sem ért egyet az FIA döntésével.

A következő videóban Räikkönen hátsó kameraállásból is megnézhetjük azt, ahogy Verstappen bevetődik mellé a Red Bullal és elmegy mellette, közvetlen a leintés előtt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen személyes bosszúról beszél, és szerinte ez nem mehet így tovább
Következő cikk A Renault nem találja a szavakat Sainz teljesítményére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország