Exkluzív információk a Haas F1 Team első F1-es gépéről

Exkluzív információk a Haas F1 Team első F1-es gépéről

Több érdekes információ is napvilágot látott Gene Haas csapatának első F1-es gépéről, mely lehetséges, hogy nagy meglepetést fog okozni.

Legkésőbb hétfőn teljesen lehull a lepel az újonc amerikai csapat első autójáról, aminek egyelőre még a nevét sem tudjuk, de azt igen, hogy Romain Grosjean és Esteban Gutierrez fogja vezetni.

A korábbi pletykák arról szóltak, hogy az autó alapszíne sárga lehet, majd nem sokkal később már feketében ábrázolták az autót. A motorsport.com megtudta, hogy az alapszín távol áll ettől, ami valójában szürke, mint azt látni is a hivatalos Haas logó hátterében.

Ez egy meglehetősen konzervatív és nem feltűnő megoldás a Haas-tól, de ettől független jól megkülönböztethető lesz a többi autótól, és nemcsak a szín miatt.

Időközben több technikai részlet is kiderült a krómozott gépről, mely állítólag erősen hasonlít majd a Mercedes W06 Hibridre, a német gyártó tavalyi versenygépére. Ez mind az aerodinamikára és a mechanikára is értendő lesz.

És ez még nem minden, hiszen úgy tűnik, hogy a Haas és a Ferrari két különböző orrmegoldást fejlesztett ki 2016-ra. A két csapat között továbbra is szoros az együttműködés, amiből az olaszok és az amerikaiak is profitálhatnak.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING