Évek óta ez a probléma jelenti a Williams legnagyobb gyengepontját

A Williams vezető mérnöke, Dave Robson szerint a mérnöki részleg szervezetlensége miatt olyan emberek is vezető beosztásba kerültek az F1-es csapatnál, akiknek egy jól felépített csapatban nem kellett volna.

Dave Robson, Head of Vehicle Performance, Williams F1

FX Demaison decemberi menesztése után ismét technikai igazgató nélkül dolgozik a Williams. Nem ismeretlen állapot ez a csapatnak, ugyanis a francia mérnök kinevezése előtt közel 3 évig nem volt technikai igazgatója a Williamsnek.

James Vowles csapatfőnök úgy fogalmazott, hogy egy ennyire kulcsfontosságú kérdést nem akar elsietni, és inkább vár, amíg elérhető lesz egy olyan mérnök a piacon, akit nyugodtan meg tud bízni egy hosszabb projekt levezénylésével.

Dave Robson elmondása szerint pedig erre nagy szüksége van a Williamsnek, mivel nem működképes az a struktúra, ami jelenleg van náluk.

„Igen, instabil a csapat, és ez nem teszi könnyebbé a dolgunkat” – ismerte el többek között a Motorsport.com-nak a bahreini versenyhétvége alatt. „Emiatt egyrészt nem lehet kidolgozni egy életképes közép / hosszú távú tervet, másrészt olyan emberek kerülnek felelős pozíciókba, akiknek szintén iránymutatásra lenne szükségük.”

„Az, hogy a helyettes igazgatók vállára kerül ez a nyomás és a munkateher, nem vezet sehova. Lehet, hogy van néhány pozitívum, mert így olyan emberek, mint én, olyan tapasztalatokkal gazdagodunk, amelyet egyébként a munkakörünkből adódóan nem szereztünk volna meg. Ez hasznos nekem, de remélem, hogy a Williams segítségére lehetek majd, mert egyértelmű, hogy a csapat szempontjából ez nem ideális.”

„Amíg meg nem érkezett a Dorilton (és a stabil anyagi háttér), nem tudott a csapat hosszú távban gondolkodni. Ez viszont cserébe egyáltalán nem vezet hatékony működéshez, mert a hibák foltozása sem feltétlenül fejeződik be a csapat munkaállományára jellemző körforgás miatt.”

Robson szerint az ő példáján keresztül is érzékelhető, mennyire nehéz volt az elmúlt években a Williamsnél dolgozni.

„Mióta Paddy (Lowe, 2019 elején) elment, a felelősségeinek egy részét én örököltem meg. Aztán amikor jött FX, természetesen a felelősség legnagyobb részt visszaszállt rá, de ő teljesen máshogyan dolgozott, mint Pat Symonds vagy Paddy, szóval megint változott a munkaköröm. Dave Warner, Adam Carter és az én feladatom állandóan változott, de mindig készek voltunk alkalmazkodni a csapat érdekét szem előtt tartva.”

Mekkora bajban van valójában a Ferrari? További kulcsfigurák távoznak, „senki nem mert felelősséget vállalni”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb "idegesítő" problémát fedezett fel a Ferrari Bahreinben
Következő cikk Verstappen szkeptikusan viszonyul az új időmérős formátumhoz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország