Ettől a csapattól vár hatalmas előrelépést jövőre a McLaren
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint a Mercedes fel fog támadni a Forma-1 2024-es szezonjában és azt is elmagyarázta, miből gondolja ezt.
A Mercedes már bevezetésük óta szenved a ground effectes autókkal, így letaszították őket a hibridéra után a trónról. Az új szabályok bevezetése óta a Red Bull az új mérce, azonban a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint ez nem lesz már így sokáig, szerinte 2024-ben a Mercedes masszív előrelépést fog tenni teljesen újratervezett autójával.
A McLaren maga is nagy lépést tett előre 2023-ban, az MCL60-at egy közepes autóból a dobogóra mindig esélyessé faragva. Jelenleg ötödikek a konstruktőri bajnokságban 172 ponttal. Stella szerint felét sem érték el annak, amit aerodinamikailag vártak az autótól.
Van tehát náluk is esély a haladásra 2024-ben, főleg, mert az új autót már a Wokingban megnyílt új szélcsatornában tudják fejleszteni. A csapatfőnök szerint azonban nem ők lesznek a Red Bullra a legnagyobb fenyegetés, mert a Mercedes mindent be fog vetni, hogy visszatérjen a csúcsra.
„Egyelőre elégedettek vagyunk a következő szezonban szereplő autó fejlesztésével, de mindenkinél így lesz ez, vannak eléggé egyértelműnek tűnő koncepciók a paddockban. Nem tudjuk, mi gyorsabban fejlesztünk-e más csapatoknál, főleg a Red Bullnál. Nem szabad azonban megfeledkezni a Mercedesről, mert szerintem ők azok, akik tudják, mely területeken kell fejlődniük. Szerintem nagyot ugranak majd.”
A McLaren azonban magára ügyel és eddig elégedettek az idei szezonjukkal, a maguknak kitűzött célt elérték – azonban nem hagyják, hogy ez elterelje a figyelmüket: „A folyamatra figyelek. Lehetnek céljai az embernek, két-három mérföldkő, de a valóságban nem ezeket akarjuk elérni. A lehető legnagyobb sebességet akarjuk elérni és aztán meglátjuk, ezzel hova jutunk.”
A gyorsabb fejlesztés szerinte nem feltétlenül hasznos, mert a gyors javítások nem mindig a vágyott eredményt hozzák: „A gyors döntések és a rövidítések néha azzal járnak, hogy a fejlesztések a pályán nem úgy működik, ahogy kéne, mert a csapat nem volt elég módszeres” – a McLaren ezért inkább lassabban dolgozik.
Stella szerint a McLaren kissé az elvárásai elé került a szezon folyamán és ezt a lendületet vinnék a 2023-as idény utolsó hat futamára és 2024-re. A bajnokságban az Alpine nem nagyon fenyegeti őket, míg egy tökéletes fináléval az Aston Martin utolérhető.
A csapatfőnök beszélt arról is, a jövőben nem szívesen alkalmaznának csapatutasításokat a két versenyzőjük csatáinak eldöntésére.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.