Észbontó "örvények" nehezítik a Mercedes felzárkózását Hamilton szerint
Lewis Hamilton szerint a Forma-1-es autók alatt kialakuló „észbontó örvények” megmagyarázzák, miért fog sokáig tartani a Mercedesnek, hogy felzárkózzon az élbolyba.
A Mercedes a balhés W14-est a Monacói Nagydíjra újította fel, új padlólemezt, első felfüggesztést és oldaldobozokat mutatva be, hogy megmentsék idei szezonjukat és elkapják a Red Bullt. Úgy tűnik, jól haladnak, de Lewis Hamilton és George Russell szerint is sokkal több kell, ha saját erőből akarnak a futamgyőzelmekért versenyezni.
A Mercedes további fejlesztéseket is kilátásba helyezett, de Hamilton a Magyar Nagydíj előtt elárulta, nem várja azt, hogy a McLarenhez hasonló lépést tegyenek előre: „Bármi lehetséges, de szerintem nincs tervünk arra, hogy ekkorát ugorjunk.”
Arra a kérdésre, miért tart ilyen sokáig számukra a Red Bullra való felzárkózáshoz szükséges leszorítóerő összekaparása, Hamilton elmondta, roppant összetett légáramlatokat kell megérteniük: „Amit nem nagyon látunk még, az az, hogyan haladnak az áramlatok az autó körül. Ez a szélcsatornában csak egy bizonyos fokig szimulálható, mert az autó mozgása korlátozott.”
„Vannak szimulációk az új szabályok alapján és megvannak azok az eszközök, amikkel megérthetjük, hogyan épülnek fel ezek az autó alatt. Ha látnátok, milyen örvények mennek ott, eldobnátok az agyatokat, sokkal nehezebb velük dolgozni, mint a korábbi autókkal, idő lesz ezen átrágnunk magunkat.”
„Nyilván a forrásaink is eléggé limitáltak, szóval óvatosnak kell lennünk a döntéseinkkel. Ha teljes gőzzel elindulunk az egyik irányba, több hétnyi fejlesztés mehet gallyra, szóval nagyon módszeresnek kell lennünk azzal, ahogy ezt a folyamatot levezényeljük. Örülnék, ha gyorsabb lenne, de sajnos nem az.”
Hamilton elmondta, nemrég egy, a csapat műszaki kulcsfiguráival folytatott megbeszélés megerősítette abban, hogy mindenki egyetért abban, merre kell folytatniuk a fejlesztésekkel és teljesen megbízik James Allison műszaki igazgatóban, aki az év elején tért vissza ebbe a pozícióba.
„Nagyon sok versenyre előre vannak dolgok csőre töltve és ez jó ideig így lesz, mert időbe telik, míg a dolgok elkészülnek. James nagyszerű figura, nagyon jó a kapcsolatunk, tudja, mikor kell határozottnak lenni, valószínűleg soha nem is finomkodik!”
„A napokban volt egy remek megbeszélésünk, ahol az összes részleg vezetője, George és én is összegyűltünk, hogy biztos legyen, ugyanabba az irányba tartunk. Remek volt köztünk a kommunikáció és 100%-ig hiszek bennük. A csoport maga ott van, ahol lennie kell, de a pályán még kell egy kis idő.”
Hamilton arról is beszélt, szívesen lenne ismét Fernando Alonso csapattársa.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.