Jelentés a versenyről

Esőkáosszal tarkított verseny végén Verstappen-siker a Monacói Nagydíjon!

A Forma-1 2023-as Monacói Nagydíját Max Verstappen nyerte a Red Bullal, mögötte Fernando Alonso és Esteban Ocon végeztek egy olyan futamon, amit rendesen megbolygatott az 50. körben megérkező eső.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A 2023-as Monacói Nagydíj parázs időmérőjét követően a verseny a hírhedten szűk pályán egy teljesen más műsornak ígérkezett, ahol elsősorban a taktikai játéknak osztanak lapot inkább, mint a vakmerő egyéni megoldásoknak.

Ennek megfelelően az első sorból induló páros gumiválasztása merőben más volt - míg a pole-ból induló Max Verstappen a közepes keverékeknek szavazott bizalmat, Fernando Alonso mellette a keményekre voksolt.

A rajt, ahogy arra számítani lehetett, eléggé biztonságira sikeredett, az első 13 versenyző pozíciója nem változott, Verstappen nem rajtolt jól, de Ocon jobban rugaszkodott el, mint Alonso, így az Aston Martin versenyzője nem tudott támadást intézni a Red Bull ellen.

A középmezőnyben hiábavaló volt az óvatoskodás, a hajtűkanyarban Nico Hülkenberg és Lance Stroll is eltalálta Alex Albont, a Haas pilótájának kellett kiállnia a bokszba és jött vele Csou Kuan-jü és az utolsó helyről rajtoló Sergio Perez is, aki már az első körben letudta első és egyetlen kerékcseréjét - nyilvánvalóan taktikai döntésről volt szó.

Alonso fokozatosan maradt le Verstappenről, miközben George Russellt vizsgálta a versenybíróság, amiért állítólag rosszul állt be a rajthelyére, de gyorsan tisztázták is. Perez közben sorra futotta a leggyorsabb köröket, egészen addig, amíg utol nem érte Lance Strollt, innentől pedig kénytelen volt az ő tempójára beállni.

A harmadik helyen Ocon mögött Carlos Sainz lett egyre nyugtalanabb, a 11. körben ki is nézett a francia versenyző mögül, azonban elfékezte az alagút utáni sikánt és nekiment az Alpine-nak, első szárnyvéglapját letörve. Jelentősen nem lassult le, de támadni sem tudta innen kezdve Ocont.

Alonso tempója ekkor visszaesni látszott és a kétszeres világbajnok jelezte is a csapatnak, hogy defektet sejt a háttérben, de ők megnyugtatták, ennek ellenére a hátránya már a 10 másodperchez közeledett Verstappenhez képest.

A következő körökben a mezőny hátsó felében történt pár előzés, köszönhetően annak, hogy a Williamsek gumijai fogyni kezdtek, Sargeant mellett hárman mentek el, míg a Loewsben Bottas Albont előzte meg.

A 26. körben még nyoma sem volt annak, hogy bárki kereket akarna cserélni, hamarosan a rádióüzenetekből az is kiderült, miért: A Ferrarinál 45 percen belül, a McLarennél a 35. körtől vártak esőt, míg Pereznek jelezték, hogy előtte mindenki az esőre vár - nem volt jó hír a mexikóinak.

Sainz kétszer is ellentmondva a csapatutasításnak és a pályán maradt sérült autójával, a 32. körben pedig a lekörözések közepette Perez meg tudta előzni Strollt az alagút utáni sikánban, de nekiment oldalról Strollnak, majd két körrel később  ugyanitt Hülkenberget találta el hátulról és sértette meg az első szárnyát, ki is kellett jönnie lecseréltetni, így az Aston Martin vissza tudott jönni elé.

A kerékcserék is megkezdődtek ekkor, először Hamilton döntött a kiállás mellett, majd Ocon, akinek lassúra sikerült a váltás, így a Ferrari azonnal reagált és kihozta Sainzot, azonban ez is kevésnek bizonyult, előtte maradt az Alpine, emiatt pedig forrongott egy kicsit a rádióban. A harmadik helyet Charles Leclerc vette át.

Verstappen a lekörözések alatt veszített az előnyéből, nem is volt elégedett, jelezte a versenymérnökének, hogy ki szeretne jönni a bokszba, azonban azt a választ kapta, hogy ha most kiállnak, elveszítik a versenyt.

A 38. körben Stroll próbálkozott a célegyenesbe fordulva Kevin Magnussen ellen, azonban túl merésznek bizonyult, eltalálta a Haas jobb hátsóját, nem sokon múlt, hogy ne történjen nagyobb baj, de mindketten továbbmentek.

A 45. körben kijött Leclerc és azok is, akik mögötte nem voltak még kereket cserélni, azonban egyre több rádióüzenet kezdett szólni az érkező esőről, ami pár kör múlva a Leuws felől meg is érkezett, ahogy George Russell értesítette is erről a Mercedest.

Lance Stroll volt az első, aki az interekre váltott, azonban ezzel nem nyert sokat, egyrészt, mert amikor kiállt, még csak a pálya egyik része volt ehhez elég vizes, másrészt pedig mert két körrel később pont ezen a részen, a hajtűkanyarban két helyen is a falba csapódott az Aston Martinnal, így ő lett az eső első áldozata.

Max Verstappen később állt ki, mint Alonso, azonban az Aston Martinnál rosszul döntöttek, így Alonsónak két egymás utáni körben kellett kijönnie, hogy az elsőként feltett közepes keverékeket interekre cseréljék, hátránya így 20 másodperc körülire nőtt és közelebb került hozzá Ocon, mint ő az éllovashoz.

Hasonlóan ballépést követett el a Ferrari is, akik túl sokáig tartották Sainzot és Leclerc-t a pályán, emiatt a spanyol a 4. helyről a 8.-ra, míg Leclerc a 6.-ra esett vissza, a Mercedesek mögé, akik közül viszont George Russell öt másodperces büntetést kapott, amiért a Mirabeau-ban kisodródott, majd pont Sergio Perez elé jött vissza, aki el is találta és jöhetett be újra a bokszba.

A legnagyobb vesztes címére jelentkezett Kevin Magnussen is, aki a mezőnyből utoljára jött ki interekért, de előtte még lekoccolta a falat a Rascasse-ban, majd az extrém esőgumikra való átállás után a St. Devote-ban is kicsúszott. Rajta kívül szintén kárt tett az autójában Logan Sargeant a Loewsben és az uszodánál az immár extrém esőgumikon autózó Perez.

Ezután az eső alábbhagyott és konszolidálódott a helyzet, bár Cunoda számára kínszenvedéssé vált az utolsó pár kör, ki is csúszott a pontszerzők közül, míg Pereznek nem jött össze az esőgumikra váltás, úgyhogy kijött még egyszer a bokszba.

Az egyre száradó pályán már nem változott az állás, Verstappen közel fél perccel nyert a közben spórolásra átálló Alonso előtt, mögötte Ocon és a két Mercedes érkezett, a Ferrarikat pedig Gasly választotta ketté. Alább láthatjátok a sorrendet, jövő héten pedig érkezik is a Spanyol Nagydíj!

Helyezés Versenyző Hátrány Pont
1 Netherlands Max Verstappen   25
2 Spain Fernando Alonso 27.921 18
3 France Esteban Ocon 36.990 15
4 United Kingdom Lewis Hamilton 39.062 13
5 United Kingdom George Russell 56.284 10
6 Monaco Charles Leclerc 1'01.890 8
7 France Pierre Gasly 1'02.362 6
8 Spain Carlos Sainz Jr. 1'03.391 4
9 United Kingdom Lando Norris   2
10 Australia Oscar Piastri   1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Monacói Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Verstappen a monacói esőről: a fal fogott meg, így nem lett nagyobb baj

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország