Érzelmes volt a búcsú napja Vettelnek, de örül, hogy vége az évnek

Sebastian Vettel szerint utolsó Forma-1-es szereplése a Ferrarival érzelmes napba torkollott, melynek végén 14. lett az Abi Dhabi Nagydíjon.

Érzelmes volt a búcsú napja Vettelnek, de örül, hogy vége az évnek

Sebastian Vettelnek sorfalat állt a Ferrari szerelőgárdája, mikor az Abu Dhabi Nagydíj előtt elhagyta a garázst, a futam azonban csalódást keltően ért véget, mind Vettel, mind Charles Leclerc pozíciókat vesztettek rajthelyükhöz képest.

A Ferrari már május végén bejelentette, hogy Vettel 2020 végén elhagyja a csapatot, később pedig a jövőre már Aston Martinként szereplő Racing Pointtal írt alá egy szerződést, ahol Sergio Perezt váltja majd.

Még több F1 hír:

Vettel a Motorsport.com számára így értékelte a napot: „Érzelmes volt. Mármint, az eredmény nem méltó említésre, a futam sem, de ezeket a kis gesztusokat nagyon élveztem a hétvégén. A szerelők, a mérnökök, mindenkinek volt egy, akivel együtt dolgoztam évekig. Lesznek, akik nagyon fognak hiányozni. Szerencsére jövőre is itt leszek, szóval találkozunk majd.”

Vettel azt is elmondta, hogy „természetesen nagyon örül, hogy a szezonnak vége, mert nehéz és fárasztó volt”, majd hozzátette: „Már várom a következőt.”

 

A két Ferrari a futam elején egymás mögött haladt, Leclerc rajtbüntetése miatt a 12. és 13. helyről indultak. Mivel a Perez kiállásakor elrendelt biztonsági autós fázis alatt nem álltak ki, feljebb léptek a tabellán, de a futam előrehaladtával, akiket megelőztek ezzel, végül visszavették a helyüket.

„Volt egy pont, amikor nyilvánvalóan szenvedtem és a biztonsági autó sem segített, mert akkor már más volt a taktikánk, mint a többieknek. Nem igazán játszott a kezünkre, de amennyire lehetett, igyekeztünk kitartani.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Leclerc is elbúcsúzott Vetteltől: "Megtiszteltetés volt..."

Előző cikk

Leclerc is elbúcsúzott Vetteltől: "Megtiszteltetés volt..."

Következő cikk

Norris: Hiányozni fog Carlos!

Norris: Hiányozni fog Carlos!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Abu Dhabi Nagydíj
Alesemény Futam
Versenyzők Sebastian Vettel
Szerző Kolláth Benjámin