BRÉKING

Erősödik a Renault a Forma-1-ben, de mi van a Mercedesszel, a Hondával és a Ferrarival?

A Renault pozitív volt a jerezi tesztet követően és úgy tűnik, hogy a franciák jó úton haladnak előre.

A Renault tavaly komoly problémákkal találta szembe magát, noha messze elsőként kezdte meg a munkát az új 1,6 literes V6-os generáción. A téli tesztek rémálommá alakultak át a francia gyártó számára, melynél igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy komoly a gond.

A legnagyobb gondot a megbízhatóság jelentette, de a motorerő területén is jelentős volt a lemaradásuk. Az során a többi gyártóhoz hasonlóan sokat tanultak, tudtak meg a technikáról, aminek köszönhetően képesek voltak előrelépni.

A 2015-ös évben a cél az, hogy a Renault közelebb kerüljön a Mercedeshez, mely legalább 40 lóerővel ad le többet a franciák csomagjánál. Jerezben az első hivatalos teszt helyszínén a Renault a Red Bull és a Toro Rosso csapattal több mint 2,400 kilométert tett meg.

A Renault motorokat használó két istálló egy frissített technikai csomagot kapott a tesztre. Ez többek között egy erősen módosított motort, turbót és akkumulátort jelentett.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A hangsúly ezen négy nap alatt azon volt, hogy teszteljék az új csomagot, és a lehető legtöbb kilométert tegyék meg vele a pályán. Remi Taffin, a Renault operációs feladataiért felelős igazgatója elmondta, idén tiszta lappal indultak, és új, agresszív célokat tűztek ki maguk elé, miközben megtették az első lépést, hogy minden célkitűzéseiket teljesítsék.

Az elsődleges cél az volt, hogy a csapatok teljes mértékben integrálják a csomagot a kasztnihoz, megszüntetve a korábban tapasztalt problémákat és a lehető legtöbbet legyenek kint a pályán. Ez a több mint 2400 megtett kilométer összességében elégedettséggel tölti el a Renault-t, de a franciák ennél azért többet szerettek volna tesztelni.

Volt néhány kezdetleges hiba, amire számítottak is a gyártónál, de a tapasztalataiknak köszönhetően képesek voltak kezelni a helyzetet. Ilyen probléma volt például a vízpumpa meghibásodása is, ami annak tudható be, hogy a csapatok nem igazán tesztelhetnek, csak futópadon.

A szerkezeti változtatások között szerepel az is, hogy még egy személy csatlakozik a motor teljesítményét felügyelő vezetőséghez. Ezzel a dolgok könnyebbé váltak a Renault számára. A következő teszten Barcelonában azonban már valamelyest a teljesítmény irányába szeretnének elmozdulni, tesztelvén a frissített specifikációt, ami egy újabb lépést jelent majd Melbourne felé. A megbízhatóság azonban továbbra is fontos marad.

Cyril Abiteboul ügyvezető igazgató elárulta, hogy a tesztek megerősítették, a helyes irányba haladnak előre a fejlesztésekkel, és megnyugtató számukra, hogy a felhasznált zsetonok értéke kifizetődni látszik. Most azonban megvizsgálják a különböző stratégiai lehetőségeket a folytatást és a maradék zsetonok felhasználását illetően.

A Renault elismerte a problémáit, de semmi olyannal nem találkoztak, ami kellemetlen meglepetést jelentett volna. A franciák szerint lehetetlen megmondaniuk, hogy hol állnak a versenytársaikhoz képest, de a saját teljesítményüket tekintve ott tartanak, mint azt várták. Pozitív tény, hogy a futópadon végzett tesztek megegyeznek a pályán kapott adatokkal.

Az évadnyitó Ausztrál nagydíjra azonban az autók és a motorok is nagyon különbözőek lesznek.

http://youtu.be/FZHNWggeyzs?t=1h2m20s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2016 év végéig maradnak a jelenlegi V6-os motorok a Forma-1-ben, de...
Következő cikk Melbourne-ben már pakolnak, készülnek a Forma-1-re: Képgaléria

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország