Erős nyilatkozattal köszönt el az AlphaTauri távozó csapatfőnöke
Franz Tost odaszúrt az AlphaTauri Forma-1-es csapatának, miután Cunoda Júki stratégiája nem úgy sült el az Abu-Dzabi Nagydíjon, ahogy szerették volna, kijelentette, „túl hülyék voltak a megfelelő stratégia kiválasztásához.”
Cunodának nagyszerű hétvégéje volt a Yas Marinán, ahol az AlphaTauri a Williamset szerette volna megelőzni a konstruktőri bajnokságban. A japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és egy ponton vezetett is, lévén, az AlphaTauri megkockáztatta az egykiállásos stratégiát.
Nem jött azonban be a húzás, végül Fernando Alonso megelőzte és Lewis Hamilton is támadta őt az utolsó körben. Cunodának a hatodik helyen kellett volna végeznie, hogy az AlphaTauri megelőzze a Williamst és az év végén leköszönő csapatfőnök, a német Skynak nyilatkozó Tost nem volt elégedett a csapat taktikájával:
„Ki vagyok akadva, mert túl hülyék voltunk a megfelelő stratégia kiválasztásához és mert rengetegszer szóltam a bokszutca falán, hogy hozzuk be Júkit, mert lassul. Azt mondták, hogy működni fog. Ez szimpla matek. Én már azonnal láttam, hogy valószínűleg nem fog működni.”
„Ki kell, hogy mondjam, a hetedik hely simán meglehetett volna Júkinak. A hatodik nem annyira, Perez mögöttünk volt az időmérőn, de a versenyen simán gyorsabb volt, szóval azzal kell számolnunk, hogy előttünk végez. Elszúrtuk, mert az órákig a gép előtt ülő mérnökök nem tudtak olyan stratégiát alkalmazni, ami működne.”
A Red Bull csapatfőnöke mindeközben arról beszélt, az AlphaTauriból nem lesz "rózsaszín Mercedes".
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.