Ericsson Vettelre tippel, csapattársa szerint idén is Hamilton a nyerő

Ericsson Vettelre tippel, csapattársa szerint idén is Hamilton a nyerő

Marcus Ericsson meglátása szerint Sebastian Vettel idén megszerzi az ötödik címét, egyben az elsőt a Ferrarival. Felipe Nasr máshogy gondolja, szerinte biztos, hogy 2016-ban is Lewis Hamiltoné az elsőség, nincs, aki megfoghatná a britet.

Vettel a német RTL-nek fogalmazott úgy, hogy a cím az egyértelmű cél 2016-ban; mindenki arra számít, hogy idén többször okoznak majd fejfájást a címvédőnek, ami akár ahhoz is elég lehet, hogy a végén odaérjenek. A tesztek alapján golyóálló a Mercedes, melynek egykörös tempójára továbbra sem derült fény – miközben a Ferrarival odatettek pár gyors kört Montmelóban.

A Sonntagsblick a Sauber versenyzőivel készített exkluzív interjút, melyben azt is kifejtették, hogyan látják az idei esélyeket. „Az lesz, mint 2015-ben”- kezdte Nasr. „Hamilton szerzi meg a címet – de talán Vettel ezúttal elkapja Rosberget a Ferrarival.”

Svéd csapattársa ennél bátrabban tippelt. „Vettelre tippelek. Mindkét Mercedes, tehát Hamilton és Rosberg előtt fog végezni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Nasr , Marcus Ericsson , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING