Forma-1 2017

Ericsson úgy érzi, szinte ugyanolyan teljesítményre képes, mint Wehrlein

A két sauberes csapattárs közül eddig csak Pascal Wehrlein tudott pontot szerezni, Marcus Ericsson mégis úgy érzi, nagyon hasonló teljesítményt nyújtott 2017-ben, mint a német.

A Mercedes protezsáltja, Pascal Wehrlein idén csatlakozott a Sauberhez, miután előző munkaadója, a Manor év elején hivatalosan is lehúzta a rolót, azóta pedig, ami a statisztikákat illeti, magabiztosan veri svéd csapattársát: eddig Wehrlein szerezte az istálló összes pontját (5), és az időmérőkön is ő a jobb, ott 7-2-re vezet Ericsson ellen.

A svéd szerint sokkal kisebb a különbség csapattársához képest, mint azt a számok sugallják. "Úgy gondolom, elég kicsik voltak a különbségek köztem és Pascal között" - mondta a Motorsport.comnak. "Mint Barcelonában, ahol csak néhány század döntött, Oroszországban pedig gyorsabb körön voltam nála, amikor megpördült, így viszont le kellett lassítanom. Szóval kicsi a különbség, szinte egyformák vagyunk. Ha az átlagokat nézzük, akkor is közel vagyunk egymáshoz. Apróságokban kell javulnom, többet kell kihoznom az autóból."

“Ő egy nagyon jó versenyző. Tudtam én ezt már korábban is, idén pedig testközelből is láthatom, főleg az időmérőkön. Mindig nagyon jó abban, amikor akkor kell összerakni egy jó kört, amikor az igazán számít. Ebben általában jobb volt nálam, de a versenyeken ott vagyok a közelében. Amiben mindenképp javulnom kell, az az egykörös időmérős tempó."

Ericsson úgy érzi, jó helyzetben van a csapatnál, főleg azután, hogy szponzorai anyagilag meg is támogatták a csapatot, a 26 éves pilóta mindenesetre szeretne előrébb harcolni. "Úgy érzem, jó helyen vagyok. Itt vagyok már néhány éve, ez egy jó hely. De versenyzőként nyilván szeretnék minél előbb minél versenyképesebb autóba ülni. Idén remélhetőleg tovább tudunk fejlődni és még erősebbek lehetünk. Jövőre nincs még szerződésem, így egyelőre nem tudom, mi lesz."

Majd hozzátette: "Nehéz megmutatni, mit tudok, ha a mezőny egyik leglassabb autójában ülök. Így nehezen látják a potenciálodat, nehéz lenyűgözni a nagyobb csapatokat. Ilyenkor csak annyit tehetek, hogy legjobb tudásom szerint dolgozom, és megmutatom, mit tudok - egy nap talán olyan csapatban versenyezhetek, amely a győzelmekért tud harcolni."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Marcus Ericsson , Pascal Wehrlein
Csapatok Sauber
Cikk típusa BRÉKING
Címke 2017, f1, forma-1, marcus ericsson, pascal wehrlein, sauber
Topic Forma-1 2017