Ericsson: remek lehetőség a Saubernek, hogy Räikkönen a fedélzeten lesz

Marcus Ericsson reagált az Alfa Romeo Sauber F1 Teamnél történt változásra, melynek értelmében harmadik versenyző és márkakövet lesz 2019-ben. A svéd nem zárja ki annak lehetőségét, hogy másik szériában folytassa karrierjét.

Marcus Ericsson, Sauber on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kedden bejelentették, hogy Giovinazzi kap lehetőséget jövőre Räikkönen csapattársaként, Ericsson pedig harmadik versenyzőként szolgál Hinwilben, valamint márkanagykövetként is tevékenykedni fog. A 28 éves versenyző 2014-ben Caterhamnél debütált, majd a következő évben átigazolt a Sauberhez, és szoros kapcsolat fűzi a svájci befektetőcéghez, a Longbow Financehez, mely két éve vette át az alakulatot.

Ericsson eddig 91 nagydíjat teljesített, és a „mai hírekkel kapcsolatban” elmondta, „büszke arra, amit az utóbbi években elért az F1-ben”. „Mindig 100 százalékot nyújtottam, szívvel-lélekkel csináltam. Ugyanilyen szellemben fogom folytatni, és az a célom, hogy jól zárjam a szezont”- jegyezte meg.

Még több F1 hír:

„Örömmel folytatom a munkát jövőre az Alfa Romeo Sauber F1 Teammel egy új szerepben. Az is izgalommal tölt el, hogy más kategóriákban fedezzek fel opciókat. A mai nap nem a történet vége, hanem egy új fejezet kezdete. Hálás vagyok az utóbbi öt évért a karrieremben, amit az F1-ben töltöttem versenyzéssel. Szerettem volna ezen az úton folytatni, de az egész csapat számára remek lehetőség, hogy egy olyan versenyző van a fedélzeten, mint Kimi Räikkönen. Ami a továbbiakat illeti, hozzá fogok járulni a csapat fejlődéséhez, ahogy mindig is tettem, mindezt teljes elkötelezettséggel és minden támogatásommal”- tette hozzá.

Frédéric Vasseur csapatfőnök megköszönte Ericssonnak a nagyszerű munkát, amit az elmúlt négy évben nyújtott a csapatnak, mely fontos fejlődést abszolvált 2018-ban, a svéd munkája pedig létfontosságú volt a folyamatban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: Az orosz pálya ideális a hiperlágy szempontjából
Következő cikk Gasly: Nem akarom megsemmisíteni Verstappent 2019-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország