Ericsson: a Ferrarinak be kell állnia Leclerc mögé

A Forma-1-es világbajnoki pontversenyt vezető Charles Leclerc korábbi csapattársa szerint egy világbajnoki címért küzdő istállónak szüksége van első számú pilótára, a monacói pedig már most eleget tett azért, hogy őt támogassa a Ferrari.

Podium: second place Charles Leclerc, Ferrari, third place Carlos Sainz, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc a 2022-es szezonban öt futamot követően 19 ponttal vezeti a Forma-1-es pontversenyt, miközben csapattársa, Carlos Sainz Jr. több komoly hibát is vétett, amivel kis túlzással már most elszálltak a világbajnoki esélyei.

A Ferrari két pilótáját 54 egység választja el összetettben, ezért Marcus Ericsson szerint eljött az ideje annak, hogy a maranellóiak egyértelműen Leclerc sikere alá rendeljenek mindent és ennek megfelelően taktikázzanak a további futamokon.

Már csak azért is, mert a Red Bull Imolában debütáló fejlesztéseinek köszönhetően minimális lépéselőnybe került legnagyobb riválisával szemben, ráadásul Max Verstappen ihletett formában vezet, amikor éppen nem áll meg alatta az RB18.

Még több F1 hír:

„Charles gyorsan magához ragadta a vezető szerepet, ezért a Ferrarinak támogatnia kell abban, hogy megszerezze a világbajnoki címet“ - mondta Ericsson az F1 Nation podcastjében.

„Carlos az elmúlt hétvégéken megpróbált Charles elé kerülni, de ahogy múltban is láttuk, egy bajnoki címért küzdő csapatnak mindig jót tesz, ha van egyértelműen első számú pilótája, mint ahogy Max vagy Lewis volt a Red Bull és a Mercedes számára“ - tette hozzá a svéd.

Ericsson személyesen is jól ismeri Leclerc-t, hiszen 2018-ban csapattársak voltak a Saubernél, miután a monacói Forma-2-es bajnokként mutatkozhatott be a királykategóriában. A svéd úgy véli, a Ferrari számára már akkor nyilvánvaló volt versenytársa kivételes tehetsége.

„Amikor bekerült a Forma-1-be, azonnal látszott, hogy rendkívül gyors versenyző, de kitűnő munkamorálja és a hozzáállása is azonnal kitűnt. Az első pillanattól kezdve elszánt volt, sokat beszélgettünk és rengeteg kérdést tett fel“ - emlékezett vissza Ericsson.

„Akkoriban már elég tapasztalt versenyzőnek számítottam, de ahogy megérkezett, rögtön rendkívül gyors volt az autóval. Ő saját maga legnagyobb kritikusa, beismeri, ha hibázik és tanul belőle“ - vélekedik a svéd.

Még több F1 hír:

Az egykori csapattárs utalt Leclerc imolai hibájára, amely fontos pontjaiba került, miután Sergio Perez üldözése közben megpördült és végül egy biztosnak tűnő dobogós helyezést "cserélt le" egy hatodik pozícióra.

„Szerintem ez az egyik legnagyobb erőssége, hogy a hibái után erősebbé válik és képes továbblépni. Rendkívül hideg fejű ember, és azt hiszem, jól fogja bírni a nyomást is.“

„Az elmúlt években frusztrált lehetett, amiért a Ferrarinak nem volt versenyképes autója, de abból, amit eddig láttunk, elmondható, hogy képes nyomás alatt is jó teljesítményt nyújtani“ - zárta gondolatmenetét Ericsson.

Visszatér a Honda a Forma-1-be, de nem úgy, ahogy gondolnánk

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton az Instagramon üzent a Mercedes munkatársainak
Következő cikk Williams: kulcsfontosságú tesztet bízunk de Vriesre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország