Ericsson 10 millió eurót hoz a Caterhamnek: sajnálják Pic távozását

A Caterham F1 Team főnöke sajnálattal veszi tudomásul, hogy távozni kényszerül Charles Pic, akivel 2013-ban dolgoztak együtt. Ma kiderül, kikkel folytatja a brit székhelyű istálló.

A Caterham várhatóan ma jelenti be a 2014-es felállását, mely a Kamui Kobayashi-Marcus Ericsson párost takarhatja. Ezzel Giedo van der Garde és Charles Pic talpára is útilaput kötnek Leafieldben: utóbbit személyesen a csapatfőnök erősítette meg tegnap este a Canal+ csatornának nyilatkozva.

"Sajnos Charles nem lesz velünk jövőre. Sajnálatos, hogy véget ér Charles és a Caterham együttműködése"- mondta Abiteboul. "Ennek ellenére szeretném megköszönni Charlesnak a munkát, amit tavaly végzett nekünk. Tehetséges, és ezt jobban ki tudja bontakoztatni egy nagyobb, érettebb csapatnál"- jegyezte meg.

Pic mögött olyan cégek álltak, mint a Lagardere és a Renault, illetve az Idec Group. A fenti csatorna állítása szerint Ericsson 10 millió eurót tud letenni az asztalra, míg a tapasztalatról a japán csapattárs gondoskodhat. Az RMC még azt is megjegyzi Pic esetében, hogy a versenyző menedzsert váltott, és a továbbiakban Craig Pollock fogja egyengetni az útját Olivier Panis helyett.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Charles Pic
Cikk típusa BRÉKING