Eredetileg Kimi Raikkönen is tesztelt volna a Ferrarival Bahreinben

Kimi Räikkönen minden különösebb probléma nélkül pályára gurulhatott volna a Ferrarival Bahreinben.

Mint ismeretes, a Pirelli december közepén tart egy utolsó tesztet a 2014-es esztendő kezdete előtt, miután az olaszok megkapták arra az engedélyt, hogy a 2013-as autókkal guruljanak pályára.  Erre a bizonyos bahreini tesztre az összes csapatot meghívták, de a 11 istállóból álló mezőnyből csak 6 élt a lehetőséggel. Nem sokkal később kiderült, hogy a McLaren és a Force India is visszalépett, így a Ferrari mellett a Red Bull, a Mercedes és a Toro Rosso lesz ott a sivatagi helyszínen.

A résztvevők közül egyelőre egy csapat sem erősítette meg azt, hogy kik tesztelhetnek Bahreinben, de szinte biztos, hogy a Red Bullnál a tesztpilóták (Da Costa, Buemi), a Ferrarinál Pedro de la Rosa, a Toro Rossónál az újonc Daniil Kvyat, addig a Mercedesnél Sam Bird kap majd lehetőséget.

Az F1-live.hu úgy tudja, hogy a Ferrari finn világbajnok versenyzőjét is pályára küldte volna a teszten, és tette volna ezt annak érdekében, hogy Räikkönen kicsit visszarázódjon a munkába a régi-új munkatársaival, valamint mozgás közben is megtapasztalja a csapat új rendszereit, melyeknek kezelése mindig is bonyolultabbak voltak a többieknél. Nem beszélve a fontos visszajelzésekről a Pirelli új abroncsait illetően.

Ezt Räikkönen a hátműtétje nélkül megtehette volna, mivel a Lotusnál a rendezetlen számla (fizetés) miatt érvénytelenné vált a kontraktusa, és az év végén már egy kötelező médiaeseményre sem volt hivatalos Enstone-ban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING