Eredetileg csak az egyik csapatra fókuszált volna a Netflix sorozata

A Netflix által gyártott, és nagy sikereket elért F1-es dokumentumsorozat, a Drive to Survive az eredeti tervek szerint kizárólag a Red Bull istállójára fókuszált volna, még mielőtt úgy határoztak, hogy a teljes sportra kiterjesztik azt.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Steven Tee / Motorsport Images

A Netflix szériája széles körben tudott sikereket elérni, hiszen a Forma–1 kulisszái mögé vezette be a nézőt, miközben történeteket mesélt a paddockból, és mindezt drámai körítéssel, könnyen emészthető módon tette.

A mostanra már jól ismert formula azonban teljesen máshogy is kinézhetett volna, hiszen az eredeti ötlet az volt, hogy csupán a Red Bullról készítenek dokumentumsorozatot. „Véletlenül belebotlottam néhány Red Bull-os emberbe egy üzleti eseményen” – mondta James Gay-Rees, a DtS producere az In the Fast Lane podcast adásában.

Még több F1 hír:

„Éppen akkor kezdtünk el beszélgetni arról, hogy nyomon követnénk a Red Bullt, és csinálnánk belőle egy sorozatot. Ezt elmagyaráztuk a Liberty Mediának is, akik mondták, hogy már beszéltek a Netflixszel arról, hogy az egész sportról kellene csinálni valamit.”

„Több csapattal is találkoztam már. Néhányszor voltam Abu Dhabiban is, még mielőtt ez az egész elkezdődött volna. Sok időt töltöttem a Red Bull-lal és a McLarennel is, ahol sok embert ismertem a Senna-film miatt.”

„Most pedig már sokan közülük az Aston Martinnál vannak, szóval ezek a srácok néha ide-oda ugrálnak.” Gay-Rees szerint azért is lett ilyen sikeres végül a Drive to Survive, mert éppen jókor készítették azt el, hiszen a Liberty Media átvétele után az amerikaiak hozzáférhetőbbé akarták tenni a sportágat.

 

„Ezek a dolgok sokszor az időzítésen múlnak, és az emberek felismerték azt, hogy talán erre van most szükségük, mert túlságosan is egyhangúvá és lagymataggá vált minden. Szóval kellett egy adrenalinlöket az egésznek.”

„Az viszont csak egy dolog, hogy egy jó sorozatot akarsz csinálni, hiszen azt meg is kell valósítani, ami pedig sokszor lehet idegesítő dolog. Igazából csak idő kell hozzá, ennyire egyszerű. Szerintem ezért is a harmadik a legjobb évad, mert mostanra már mindenki megértette, hogy mire van szükség és mivel jár ez az egész.”

„Egyre jobb és jobb lesz mindenki, igyekeznek minél jobb hozzáférést adni, és igazából ezen múlik az egész. Meg kell mondjam, hogy a Netflix kiváló partner ebben. Mindenki számára jó, hogy csinálhatjuk ezt a sorozatot, amely az első helyen volt a világon a Netflix kínálatában, amikor elindult. Szóval ez elég lenyűgöző” – fogalmazott a producer.

Hamilton csak beleegyezett a fizetéscsökkentésbe?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly: az AlphaTauri minden pályán harcolhat a McLarennel és a Ferrarival
Következő cikk Ricciardo: Véget akartam vetni Verstappen karrierjének!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország