„Érdekes lesz látni, hogy ki a fontosabb: Seb vagy Seidl”

Az idei McLaren kontra Aston Martin csatát az fogja majd eldönteni, hogy Sebastian Vettel és Andreas Seidl közül melyikőjük fontosabb a csapatuk számára, vélekedik a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher.

Sebastian Vettel, Ferrari and Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, arrive at the circuit and pass hand sanitisers

Sebastian Vettel, Ferrari and Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, arrive at the circuit and pass hand sanitisers

Charles Coates / Motorsport Images

Tavaly a McLarennek sikerült legyőznie az akkor még Racing Point, most már Aston Martin néven futó istállót a konstruktőri harmadik helyezésért folytatott küzdelemben. Idén mindketten komolyabb változásokon mentek keresztül.

A wokingiakhoz megérkezett Daniel Ricciardo, illetve a Renault-t Mercedes-motorra cserélték. Az Aston Martin pedig a négyszeres világbajnokkal, Sebastian Vettellel próbált erősíteni. Mivel most már mindkét autóban a mezőny legjobb motorja fog dübörögni, így Schumacher szerint két kulcsfigurán múlhat majd az idei párharcuk.

Még több F1 hír:

Vettel a vezetési képességeit, illetve a megújult bizonyítási vágyát hozza magával a rosszul alakult 2020-as évad után. Seidl pedig Schumacher szerint az egyik legjobb technikai szakember az egész száguldó cirkuszban.

„Nagyon bízom mindkettejükben. A McLaren a megfelelő lépést tette a Mercedes-motorokkal. Az Aston Martin pedig jó lóra tett Vettellel, akinek most bizonyítania kell, hogy a Ferrari miatt nem nézett ki annyira jól a teljesítménye az utóbbi években” – nyilatkozta a korábbi pilóta az F1-Insider.com-nak.

„Számomra Andreas Seidl az egyik legjobb technológiai menedzser a Forma–1-ben. Nagyon sokra tartom őt. Érdekes lesz látni, hogy ki a fontosabb a csapatának: Seb vagy Seidl.” Schumacher mellett a korábbi csapattulajdonos, Eddie Jordan is becsatlakozott a témába.

 

Szerinte azonban a McLaren versenyzőpárosa lehet majd a döntő faktor, hiszen Ricciardo és Norris bőven felveszik a versenyt Vettellel és a kiegyensúlyozatlan Stroll-lal.

„A McLaren a jövőben visszatalál majd a múltbéli sikerekhez. 2022 lesz az ő nagy évük” – vélekedett Jordan.

Vettelnek mindenképpen teljesítenie kell idén, és Stroll fölé kell emelkednie. Lance nagyon gyors is tud lenni, de eddig hiányzott belőle a konzisztencia. A McLaren jobban áll pilóták terén. Ricciardo az egyik legjobb, Norris pedig szuper tehetséges.”

Lawrence Stroll megerősítette pozicíóját az Aston Martin élén


A Mercedes 2021-es kihívásai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma lenne 72 éves Niki Lauda – íme az öt legemlékezetesebb futama
Következő cikk 110 kört tett meg ma Leclerc a Pirelli 2022-es gumijaival Jerezben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország