„Enzo Ferrari nagyobb tisztelettel kezelte volna Vettel távozását!”

A legendás tervező Mauro Forghieri szerint Enzo Ferrari nagyobb tisztelettel kezelte volna Sebastian Vettel távozását a Ferraritól, emellett elmondta, szerinte mire lenne szükség ahhoz, hogy a maranellói istálló újra győzzön.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, Sebastian Vettel, Ferrari, and the other drivers assemble to show their support for the End Racism campaign

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel idei szezonja eddig meglehetősen nehezen alakul, hiszen már biztos, hogy év végén távozik a csapattól, és egyelőre nem tud jól teljesíteni az SF1000 volánja mögött. Charles Leclerc nála lényegesen jobb teljesítményt nyújt.

A csapatfőnök Mattia Binotto azt mondta, hogy a Ferrari továbbra is támogatja a pilótáját, és Vettel is azt mondta, hogy kívülről nem lehet látni, hogy mi folyik a csapatnál.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt a 60-as és a 80-as évek között a Ferrarinál dolgozó mérnök, Mauro Forghieri, aki a csapattal 4 egyéni és 8 csapatbajnoki címet nyert. Forghieri szerint Enzo Ferrari máshogy kezelte volna Vettel távozását.

Még több F1 hír:

„Nem igazán szeretek Enzo Ferrariról beszélni, mert nagyon jól ismertem, és tudom, hogy olyan dolgokat rendelnek mellé, amiket soha nem tett volna. De biztos vagyok abban, hogy máshogy kezelte volna Seb távozását: sokkal nagyobb tisztelettel. Vettel tiszteletteljesebb búcsút érdemelne.” – mondta Forghieri a híres Ferrari-blogger Leo Turrininek.

Forghieri azt is elmondta, lenyűgözte őt Leclerc teljesítménye, viszont a 85 éves mérnök szerint a Ferrari túl nagy terhet rak a monacói pilóta vállára.

„Nagyon tehetséges a srác, de a Ferrarinak nem kellett volna ilyen korán ekkora terhet rakni a vállára, hiszen egy olyan fiatal pilótáról beszélünk, aki még 50 nagydíjon sem vett részt a Forma-1-ben.”

Jacky Ickx, Ferrari 312B, studies technical data with Mauro Forghieri, Technical Director of Ferrari

Jacky Ickx, Ferrari 312B, studies technical data with Mauro Forghieri, Technical Director of Ferrari

Fotó készítője: Motorsport Images

„Binotto nagyon kényes szerepet játszik. Tapasztalatból mondom, hogy nagyon nehéz a versenyzési részleg fejének lenni, hiszen a nyomás óriási, és a Ferrari soha nem bocsát meg semmit.”

„Binottónak a megfelelő emberekkel kell körülvennie magát. Nem akarok arra utalni, hogy forradalomra lenne szükség, de új embereket kell szerezni, ugyanis evidens, hogy most hiányoznak a képességek a csapatból. A Ferrarival való győzelemnek újra a büszkeség forrásává kell válnia az F1-esek számára.”

Hihetetlen, mire lehet fogadni Leclerc kapcsán…


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hihetetlen, mire lehet fogadni Leclerc kapcsán
Következő cikk Portugália 50,000 néző fogadására készül a Forma-1, és a MotoGP futamán is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország