Enzo Ferrari fia védelmébe vette Leclerc-t a franciaországi hibája után
Charles Leclerc egyenesen Enzo Ferrari fiától, Pierótól kapott támogatást a franciaországi hibája után. Az olasz márka alapítójának fia szerint Leclerc idén így is kiemelkedően teljesít.

Charles Leclerc fájdalmas hibát követett el Franciaországban, amikor hirtelen elvesztette uralmát az autó felett, és az élről esett ki. A monacói számára ez azt jelentette, hogy nem szerzett pontot, míg riválisa, Max Verstappen győztesen zárta a hétvégét. Piero Ferrari azonban továbbra is támogatja a pilótát.
Az alapító Enzo Ferrari fia lenyűgözte Leclerc idei szezonbeli teljesítménye, mivel bár ez az első alkalom, hogy a pilóta beleszólhat a bajnoki küzdelembe, mégis jól felveszi a versenyt a hollanddal.
Leclerc múlt vasárnap óriási hibát követett el, de Ferrari meg tudja érteni. „Még a bajnokok is követnek el hibákat. És ez nem közhely" - nyilatkozta Ferrari az olasz Quotidiano Nazionale című lapnak. „Schumi, aki történelmet írt a márkánknak, néha nem volt tökéletes. Ez történt Laudával, Prosttal, Gilles Villeneuve-vel is".
Ez a hiba azonban azt jelenti, hogy a bajnoki küzdelem eléggé egyoldalúvá vált. Verstappen és Leclerc között 63 pontra nőtt a különbség a világbajnokságban, ami azt jelenti, hogy a regnáló világbajnok akár két futamról is kieshet veszély nélkül.
„Vállalatként büszkék vagyunk arra, amit a versenyosztályunk eddig elért. Egy nehéz időszakból jöttünk ki. Most már van egy olyan autónk, amely bármilyen pályán képes a győzelemért harcolni. Természetesen vannak még javítanivalók és részletek, amiket finomítani kell”- tette hozzá Ferrari.
Ilyen időjárás várható a Magyar Nagydíjon – elő az esernyőkkel?
Így fest egy kör a Hungaroringen az Assetto Corsában!
Szinte már hivatalos: A Porsche átveszi a Red Bull F1-es programjának 50 százalékát!
Horner szerint Verstappen még mindig képes fejlődni
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.