Ennyivel kapott ki Verstappen a Q3-ban Ricciardótól: videós összehasonlítás

Egymás mellett a két Red Bull Q3-as köre Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel. A két versenyzőt egy hajszál választotta el. Végül az ausztrál lett a befutó.

Pole sitter Daniel Ricciardo, Red Bull Racing celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ahogy az várható volt, a Red Bull házon belül döntötte el a rajtelsőség sorsát. A csapat szempontjából tökéletesen alakult a szombat, mivel mindkét autójuk az első sorban fejezte be az időmérőt Mexikóban. 

Természetesen ezt Verstappen legbelül másképpen élte meg. A holland versenyző csak a kifogásokat kereste, elsősorban a Renault motorjában, és nagyon dühös volt. Jól bizonyította mindezt, amikor a rajtrácsra megérkezvén egyszerűen fellökte maga előtt a 2-es táblát, ami a pozícióját mutatta.

Ezzel szemben Ricciardo rendkívül boldog volt, akinek rég volt sikerélménye, elsősorban a technikai meghibásodások miatt, plusz Verstappen már nagyon magas szintet képvisel. Talán emiatt is döntött úgy, hogy az év végén távozik és a Renault-nál folytatja tovább, ahol egyértelműen elsőszámú lesz Nico Hülkenberg előtt.

Időközben a Liberty Media elkészítette a látványos összehasonlító videót a két Q3-as körről. Ricciardo és Verstappen gyakorlatilag ugyanazt az időt futották meg. A szezon egyik legizgalmasabb kvalifikációja volt ez.

A grafikonon tökéletesen látni azt, hogy Ricciardo mekkora hátrányból jött vissza, ami pályafutása harmadik rajtelsőségét eredményezte.

A VIDEÓ ELÉRÉSÉHEZ KATTINTS ERRE A LINKRE

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Hamilton autójával Vettel, Ricciardo és én is nyerni tudnék
Következő cikk Éld át újra a Mexikói Nagydíj időmérős izgalmait: Verstappen kispadra került

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország