Ennyit keresnek a Forma-1-es pilóták 2021-ben a Forbes szerint

A gazdasági szaklap, a Forbes előállt azzal a becslésével, hogy mennyit fog keresni a 10 legjobban fizetett Forma-1-es versenyző 2021-ben – nem meglepő módon ezen a listán a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton áll az első helyen.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, waves in Parc Ferme

A Forbes csütörtökön állt elő azzal a becslésével, hogy mennyi pénzt fog keresni a tíz legjobban fizetett Forma-1-es pilóta 2021-ben. Nem meglepő módon az élen a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton áll, aki a bónuszokkal együtt több mint 60 millió dollárt vihet haza a lap szerint.

Mögötte a világbajnoki rivális Max Verstappen következik, aki a becslés szerint a bónuszokkal együtt 40 millió dollár felé fog jutni, majd a nagy visszatérő Fernando Alonso következik a 25 milliós alapfizetésével.

Még több F1 hír:

A top 3-on kívül senki nem keres 20 millió dollárnál többet a Forbes összeállítása szerint, a negyedik legjobban fizetett pilóta Perez lehet, majd Vettel és Leclerc következik. Rajtuk kívül még Bottas, Ricciardo, Norris és Sainz fért be a top 10-be.

Ez azt jelenti, hogy a Mercedes, a Red Bull, a McLaren és a Ferrari mindkét pilótája ott van a legjobban fizetettek között, valamint két többszörös világbajnok, Alonso és Vettel fért még be. A teljes listát alább tekinthetitek meg.

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) – 62 millió dollár, bónuszokkal (19 milliárd forint)
  2. Max Verstappen (Red Bull) – 42 millió dollár, bónuszokkal (12,85 milliárd forint)
  3. Fernando Alonso (Alpine) – 25 millió dollár (7,65 milliárd forint)
  4. Sergio Perez (Red Bull) – 18 millió dollár, bónuszokkal (5,5 milliárd forint)
  5. Sebastian Vettel (Aston Martin) – 15 millió dollár (4,6 milliárd forint)
  6. Charles Leclerc (Ferrari) – 12 millió dollár (3,7 milliárd forint)
  7. Valtteri Bottas (Mercedes) – 10 millió dollár (3,06 milliárd forint)
  8. Daniel Ricciardo (McLaren) – 10 millió dollár (3,06 milliárd forint)
  9. Lando Norris (McLaren) – 9 millió dollár, bónuszokkal (2,75 milliárd forint)
  10. Carlos Sainz (Ferrari) – 8 millió dollár (2,45 milliárd forint)

Így ünnepli majd Magyarországon a „200%-on” teljesítő Alonso a 40. születésnapját…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen elmondta, mire fogja bátorítani a gyerekeit
Következő cikk Red Bull: Elég csak azt megnézni, hogy Verstappennek nincs büntetőpont a licencén

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország