Ennyit keres a 10 legjobban fizetett F1-es versenyző 2021-ben! – brit sajtó

A brit The Sun készített összeállítást arról, hogy évente mekkora fizetést kap a Forma-1 10 legjobban kereső versenyzője. Nem meglepő, hogy a lista első helyén Lewis Hamilton áll, és a mezőny összes világbajnok pilótája képviselteti magát a 10-ben.

Ennyit keres a 10 legjobban fizetett F1-es versenyző 2021-ben! – brit sajtó

Hétfőn jelentette be a Mercedes csapata, hogy Lewis Hamilton 2021-ben is náluk fog versenyezni, így pedig teljessé vált a Forma-1 2021-es rajtrácsa. Egy nappal később pedig a brit The Sun már arról ír, hogy információik szerint kik tartoznak a Forma-1 10 legjobban fizetett versenyzője közé.

A brit médium szerint Hamilton a fizetésével messze kiemelkedik a mezőny többi tagja közül, és a bónuszokat és egyéb juttatásokat is beleszámolva 40 millió fontot keres 2021-ben, azaz átszámítva 16,3 milliárd forintot.

Még több F1 hír:

A második helyen Max Verstappen következik, majd egy kisebb szakadék után holtversenyben Charles Leclerc és Daniel Ricciardo jön. Az ötödik helyen is holtverseny alakult ki Sainz és Vettel között, ami azt jelenti, hogy ha a The Sun információi helyesek, akkor nem lesz nagy a bérkülönbség a Ferrari két versenyzője között.

A hetedik az Alpine-nal visszatérő Fernando Alonso, a top-10-et pedig a Bottas, Perez, Räikkönen trió zárja. A teljes lista alább tekinthető meg.

Rendkívül neves szponzor csatlakozik a Ferrarihoz…

  1. Lewis Hamilton (Mercedes): 40 millió font (16,3 milliárd forint)
  2. Max Verstappen (Red Bull): 18,2 millió font (7,4 milliárd forint)
  3. Charles Leclerc (Ferrari): 10,19 millió font (4,15 milliárd forint)
  4. Daniel Ricciardo (McLaren): 10,19 millió font (4,15 milliárd forint)
  5. Carlos Sainz (Ferrari): 7,28 millió font (2,97 milliárd forint)
  6. Sebastian Vettel (Aston Martin): 7,28 millió font (2,97 milliárd forint)
  7. Fernando Alonso (Alpine): 6,55 millió font (2,67 milliárd forint)
  8. Valtteri Bottas (Mercedes): 5,82 millió font (2,38 milliárd forint)
  9. Sergio Perez (Red Bull): 4,37 millió font (1,78 milliárd forint)
  10. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): 3,64 millió font (1,49 milliárd forint)

A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

megosztás
hozzászólás
Rendkívül neves szponzor csatlakozik a Ferrarihoz

Előző cikk

Rendkívül neves szponzor csatlakozik a Ferrarihoz

Következő cikk

Akár már pár hónap múlva láthatjuk Michael Schumachert?

Akár már pár hónap múlva láthatjuk Michael Schumachert?
Hozzászólások betöltése